Tourism is our Passion

2021.06.29. 20:34

Lencsevégen a turizmus és a vendéglátás legnehezebb hónapjai – Galéria

Hagyományteremtő szándékkal hirdette meg februárban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum országos fotópályázatát a turizmus-vendéglátás területén.

K. K.

Fotó: Kuklis István

A Tourism is our Passion elnevezésű versenyre nevezett képek megörökítik és emléket állítanak a pandémia által egyik legsúlyosabban érintett ágazat rendkívüli időszakának, ugyanakkor felidézik a mosolyokat és megmutatják a hősöket is. Pályázni négy kategóriában – 2020 emlékei, Turizmus hősei, Egy pillanatnyi mosoly, Vendégek nélkül (csend) – lehetett. A beküldött pályaműveket szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke Baki Péter, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke volt, mellette szállodaigazgató, konyhafőnök, designer és online turisztikai magazin főszerkesztője is helyet kapott a bíráló bizottságban.

A közönség szavazatai alapján a három legnépszerűbb kép kapott nyereményt, a zsűritagok voksai alapján pedig minden kategóriában hirdettek első, második és harmadik helyezettet.

A legjobbnak ítélt pályaművekből kedden délután az ország hét helyszínén – Szegeden a Hunguest Hotel Forrásban – egy időben nyílt tárlat, mely augusztus 10-ig tekinthető meg. Azt követően a kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban él tovább. Emellett a szervezők a pályaműveket árverésre is bocsájtják majd, ennek bevételével a Bátor Tábor Alapítványt támogatják. A kiállításokat Velle-Varga Orsolya, a múzeum igazgatóhelyettese, a tárlat kurátora nyitotta meg, aki elmondta, szándékaik szerint jövőre európai pályázattá bővülhet a Tourism is our Passion Photo Award.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában