Pénteken debütál újszegeden a darab

2021.07.19. 19:38

Közönségtalálkozó a vígopera szereplőivel – Fotók

Munkatársunktól

Közönségtalálkozón vettek részt a Reök-palotában a Szöktetés a szerájból szereplői és a rendező. Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

– Olyan emberi helyzeteket ábrázol, amelyek nem korhoz kötöttek, ugyanakkor az is igaz, hogy az iszlámhoz való viszonyunk is átalakult – mondta Juronics Tamás, a Szöktetés a szerájból című vígopera rendezője a darab közönségtalálkozójának kezdetén a Reök-palotában. Az eseményen Juronics Tamással, László Boldizsárral (Belmonte), Nánási Helgával (Blonde), Szerekován Jánossal (Pedrillo), valamint Tötös Rolanddal (Pedrillo) Jászay Ta­­más beszélgetett.

A 21. századba ültette át Ju­­ronics Tamás rendező Mozart 1600-as években játszódó víg­operájának történetét. A Szöktetés a szerájból című előadást július 23-án és 24-én tekintheti meg a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán Kolonits Klárával, László Boldizsárral és Szabó Győzővel a főszerepben.

A komoly és komikus elemek kapcsán a rendező elmondta, a két szempont ugyanúgy szerepel a darabban, amelyben már látható az operett előképe.

Van komolysága, de tartalmaz vígjátéki elemeket is. László Boldizsár mellett mindannyian megerősítették, hogy a darab kihívásokat állít az operaénekesek elé. A koreográfus-rendező fizikailag is próbára teszi a szereplőket, akiknek az áriák előtt egy lépcsőn kell felfutni.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyiben és hogyan változott meg a vidéki operajátszás, elhangzott, hogy Vadász Dániel, a Coopera igazgatója kellett ah­­hoz, hogy változzon a vidéki társulatok operatagozat-vezetői­nek hozzáállása. Hiszen, mint Juronics fogalmazott, miért ne lehetne azokat összekötni.

A Coopera legfontosabb feladata, hogy hazai vidéki operatársulatok együttműködésében operaelőadások szülessenek.

– Volt benne logika, de konkrét lépések nem történtek, kellett hozzá Vadász Dániel – mondta Juronics, utalva arra, hogy a da­­rabot 2019-ben bemutatták Debrecenben, 2020-ban Győrben, most pedig az újszegedi színpadra érkezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában