Szeged

2021.08.12. 19:27

90 éve a Magyar Passióval indult az ország legnagyobb szabadtéri színháza Szegeden – Galéria

Szabadtéri 90 címmel nyílt kültéri kiállítás a Klauzál téren csütörtökön.

1931. június 13-án, a Magyar Passióval indult el az ország legnagyobb szabadtéri színháza, mely az elmúlt évtizedekben Közép-Európa legmeghatározóbb színházi fesztiváljává vált. A Játékok sikersorozatának első felvonása a második világháborúval ért véget. 1939-től húsz éven át nem rendeztek előadásokat a Dóm téren, 1959-ben azonban – Vaszy Viktor, karmester szorgalmazására újraindították.

Olyan nagysikerű produkciókat láthattak itt a nézők, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a Miss Saigon, vagy az Elisabeth. Világhírű Broadway musicalek sorának is otthont adott: Magyarországon először a Dóm téren mutatták

be például a Mamma Mia-t, a Titanicot, vagy az Apáca show-t.

A REÖK által rendezett tárlat a Szegedi Szabadtéri Játékok idén kilencvenéves történetéből mintegy negyven plakátot mutat be az első, 1931-es transzparensektől a 2000-es évek reklámhirdetményeiig.

A plakátok által nem csak a fesztivál történetének egy-egy jelentőségteljes eseményét, főbb momentumait követhetik nyomon az érdeklődők, de a kiállítás az alkalmazott grafika történetének is figyelemreméltó gyűjteménye.

Ezek is érdekelhetik