2021.08.03. 17:10
Csernik Szende igaz történeteket hozott messzi földről – Fotók
Székely mesemondó járt a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ gyerektáborában.
Fotó: Török János
Fotó: Török János
– Nekem az volt a kedvenc részem a mesemondó előadásából, amikor elmondta magáról a történetét, hogy elrohant az erdőbe. Meg elmesélte, honnan is jött – mesélte a mesetábor egyik résztvevője, miután eltöltöttek egy órahosszát Csernik Szendével.

És ez pontosan rímelt a székely származású mesemondó szándékára, aki az előadás utáni percekben úgy fogalmazott: – Úgy látom, nagyon szeretik azokat a történeteket, amelyekkel az életet hozom el. A személyes, valós események feldolgozásakor igazán ráhangolódnak az előadásra. Az igaz, átélt történet megfogja őket. Azt veszem észre, ilyenkor mindannyian csöndesen vannak. A mese csudálatos teremtő ereje felszabadítja a gyerekek fantáziáját, szárnyakat ad képzeletüknek. A mostani gyerekek már úgy nőttek fel, hogy kész képeket kapnak a televízióból, emiatt kevesebbet ábrándoznak – mondta.
Hozzátette, hosszasan mesél otthonáról, a mesebeli tájról, ahonnan érkezett. Mindezt olyan részletesen, olyan szavakkal, amelyek felszabadítják a gyerekek képzelőerejét.
– Itt egyetlen feladatuk, hogy gyerekek legyenek, elmerüljenek a történetekben, a varázslatban és játszanak, alkossanak, a meséken át ismerkedjenek a világ dolgaival – hangsúlyozta Selmeczi-Tóth Andrea, a tábor vezetője az egyhetes program céljairól a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Csernik Szende igaz történeteket hozott messzi földről. Fotók: Török János
Kedden, a nógrádi Hontról érkező meghívott vendégük, Csernik Szende szerint a mai gyerekeket nehezebb lekötni, felaprózott a figyelmük, de türelemmel kell közelíteni feléjük és nyitottakká válnak. Ezt személyes tapasztalataival a tábor vezetője is megerősítette: a kicsik közül sokan nehezen összpontosítanak egyetlen tevékenységre. Kihívás lekötni őket hosszabb időre, felszínesebben élik meg az adott feladatokat, de szerencsére a meséken keresztül átadják magukat a játéknak.
Idén főleg állatos témákat választottak, így mindjárt a nyitó napon az őzikére, így természetesen Bambira koncentráltak. Külön napokat szenteltek a rókás és a kutyás történeteknek, meg Nyúl Péternek. Az utolsó előtti napon tanyai kirándulásra indulnak, helyi játékokkal ismerkednek, a nap jutalma pedig a házi készítésű cukros briós.