kecskemétről érkeztek a látogatók

2021.08.24. 13:31

Már húszezren látták a Sisi-kiállítást

Kecskemétről érkezett a szegedi Móra Ferenc Múzeumba a Sisi-kiállítás húszezredik látogatója. A kislányával érkező Fortron Ildikó nem először járt Szegeden, és még biztosan visszatér a múzeumba.

Suki Zoltán

Ajándékcsomagot is kapott a húszezredik látogató a múzeumtól. Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

A Magyar Nemzeti Múzeum kétségkívül páratlan Sisi-gyűjteményét lehet megnézni lassan már két hónapja Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat annyira népszerű, hogy körülbelül két hete a tízezredik, kedden pedig már a húszezredik látogatót fogadták. Fortron Ildikó kislányával Kecskemétről érkezett Szegedre, és azt mondta, hogy a Sisi-kiállítás volt az egyik oka, hogy éppen most látogattak el a városba.

Kecskemétről érkeztek

- A kislánnyal három éve jártunk itt, de akkor ő még csak hatéves volt, és nem emlékszik a múzeumra. Én viszont emlékeztem, hogy a honfoglalásról egy nagyon szépen, szórakoztatva tanító kiállítás volt, amit úgy gondoltam, hogy meg kell mutatni neki. Most pedig, amikor láttam, hogy a Sisi-gyűjtemény is látható, azonnal eldöntöttem, hogy eljövünk – mondta.

A rendszeresen múzeumba járó család ajándékot is kapott a múzeumtól. Egy, a királynéről szóló könyv, egy régészeti magazin és egy családi múzeumbelépő is volt a csomagban.

- A családi belépőnek külön örültünk, a régészeti kiadvány és a Sisiről szóló könyv pedig tetszeni fog mindannyiunknak, és egész biztosan visszatérünk még Szegedre, és a Móra Ferenc Múzeumba is – tette hozzá az asszony.

Ajándékcsomagot is kapott a húszezredik látogató a múzeumtól. Fotó: Kuklis István

Mindenkit érdekel a királyné

A tízezredik látogató Kálmánné Follmer Magdolna volt, aki Domaszékről érkezett két unokájával a hónap elején a múzeumba. A 13 éves Kálmán Liza és 11 éves húga, Milla 3 éve Dániában élnek, nyaranta azonban hazajönnek és olyankor mindig beiktatnak nagymamájukkal egy múzeumlátogatást is.

– A lányok korábban láttak már Sisiről filmet, olvastak könyvet is, mielőtt pedig ide jöttünk, néhány tájékoztatót is elolvastunk, hogy minél jobban megismerkedjenek a királyné életével – mesélte akkor az asszony.

A lányoknak egyébként a ruhák tetszettek a legjobban, különösen az a darab, amit Sisi merénylete napján viselt. Elárulták: megkeresték rajta azt a vágást is, amelyet a gyilkos fegyver ejtett rajta.

Értékes gyűjtemény

A Magyar Nemzeti Múzeum több mint harminc darabból álló Sisi-gyűjteménye annyira értékes, hogy állig felfegyverzett rendőrök kísérték Szegedre a szállító kamionokat. Ez nem is csoda, hiszen látható például az a ruhaderék, amit Erzsébet királyné 1898-ban Genfben viselt, amikor támadója egy késszúrással halálosan megsebesítette. Ezen kívül a királyné több személyes használati tárgya érkezett a szegedi múzeumba. Vannak ruhák, legyezők, poharak és étkészlet is.

A látogatók az eredeti, Sisihez köthető műtárgyak segítségével ismerhetik meg a magyarok királynéje, Erzsébet izgalmas, szenvedélyes és egyben tragikus életét. Külön blokkok szólnak a Sisi elleni merényletről; a gyönyörű királyné titokzatos arcáról; a kedvteléseiről, a sportszokásairól, magyarországi kedvelt tartózkodási helyeiről; az impozáns 1867-es koronázási szertartásról, az Erzsébethez közel álló személyekről, barátairól, közöttük a legendás Andrássy Gyuláról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában