tárlat nyílik belőle

2021.11.23. 18:06

Régészeti leletek a tram-train nyomvonaláról

– Hosszú utazás végére értünk, hiszen a régészeti dokumentáció elkészítésével már az első kapavágás előtt, 2012-2013-ban bekapcsolódtunk a beruházás körüli munkálatokba – mondta Csányi Viktor régész-muzeológus a november 24-én délután fél ötkor a Tornyai János Múzeumban megnyíló tárlat apropóján.

T. Sz.

A tram-train nyomvonala a város múlt-töredékeit rejtette. Fotó: Tábori Szilvia

Fotó: Tábori Szilvia

A Párhuzamok című, a tram-train vásárhelyi nyomvonalához köthető feltárásokat bemutató kiállítás sok év munkáját dokumentálja a tárgyi emlékek mellett fotókkal illusztrálva a terepmunka sajátosságait.

A tram-train nyomvonala a város múlt-töredékeit rejtette. Fotó: Tábori Szilvia

A három évig tartó helyszíni feltárások történelmi jelentőségűek. Egy 3,6 kilométer hosszú nyomvonalat és annak környezetét kutathatták, megismerve a mai város egy keresztmetszetét. A Kistópart utca környékén például régészeti bizonyítékot találtak egy Árpád-kortól a török korig ott álló településre, amely nem lehetett más, mint a forrásokból ismert Hód falu. Míg a Református ótemplom közvetlen környezetében éppen az Árpád-kori emlékek hiánya árulkodott arról, hogy a középkorban az élet a 16. században indulhatott el a város azon területén.

– Egy munka akkor zárul le, egy feltárás akkor ér véget, amikor egy ilyen hosszú folyamat tudáselemeit a régész feldolgozza és közreadja – hangsúlyozta Csányi Viktor, aki szerdán délután bemutatja a nagyközönségnek a különleges, egészen 2022. március végéig látogatható tárlatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában