Helyi kultúra

2022.01.24. 19:35

A programok szervezésébe a covid még beleszól

Kerekasztal beszélgetésre várta az önkormányzat Székkutason az intézmények vezetőit és a civil szervezeteket. Arról tanácskoztak, hogy idén milyen programokat szervezzenek a település lakosságának.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika

A megbeszélés elején egy perces néma gyásszal adóztak Mihály Károly emlékének. Ő volt az életrehívója és főszervezője a regionális szántóversenyeknek.

 

- Minden évben összehívjuk a Székkutason működő civil szervezeteket, az óvoda és az iskola képviselőit. Megbeszéljük, hogy a következő esztendőben milyen rendezvények várhatóak a településünkön, ki mit és mikorra tervez. Főként az említett szervezeteken múlik a közösségi élet szervezése. Az idei rendezvényeinket is két tényező befolyásolja, részben a vírushelyzet, illetve a település költségvetése – nyilatkozta lapunknak Szél István, Székkutas polgármestere.

 

 

- Az elmúlt két évben minden tervünket felülírta a Covid-helyzet. Úgy gondolom, a következő félévben is ez lesz sajnos a helyzet – vélte a polármester. 

 

Arról is beszélt, hogy Székkutason is vannak, akik még mindig nem hajlandók valamilyen okból kifolyólag beoltatni magukat. Így viszont nagyon nehéz olyan rendezvényt vagy más közösségi programot szervezni, ami mindenki megelégedésére szolgál.

 

 

Az elmúlt évben a falunap helyett nyári estéket szerveztek Székkutason. Mindkettőnek megvoltak az előnyei és hátrányai is. Kulturális rendezvényeket és más szabadidős foglalkozásokat is terveznek, főként szabadtérre.

 

 

- Ha minden jól megy, idén ősszel hatalmas munka kezdődik a Murgács Kálmán Művelődési Házban. Intézményünk, pályázati forrás révén jelentős energetikai korszerűsítés elé néz, több száz millió forintos értékben. Úgyhogy ez a tény is behatárolja a lehetőségeinket – említette meg Szél István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában