Mit kínál a festményhamisító a gyanútlan áldozatnak?

– Az igazán emblematikus művészeket nem lehet hamisítani, pontosan egyéniségük, stílusuk, motívumkincsük, egyé­­ni kézjegyeik miatt, amit a didaktikus másolók képtelenek átvinni egy duplikátumra. Hiányzik az alkotó energia, az ihletettség, az expresszív ecsetvonásokat statikus vonalvezetéssel helyettesítik, a direkt szándék pedig avatott szemnek árulkodó – magyarázta lapunk megkeresésére Tóth Károly művészettörté­nész. 

Jel­lemző példaként em­lítve az 1887 és 1959 között élt festőművész Batthyány Gyulát, akinek sajátos alkotói stílusjegyeit, barokkosan túlburjánzó motívumkincsét szinte lehetetlen hitelesen és tökéletesen visszaadni. 

Gémeskút, tanya, ember­alak 

A legtöbb hamisítványt a koncepció, az eredeti képi logika hiánya árulja el Tóth Károly. 

– A hamisítók zömében a híres festők híres motívumait kezdik másolni, olykor egyetlen alkotásra halmozva gémeskutat, tanyát, emberalakot, hogy összeálljon valahogy a kép. Ám ilyenkor árulkodóan hiányzik a művészi elképzelés – magyarázta a szakember. 

Hozzátette: ma már rendkívül rit­­ka, hogy egy az egyben másolnak le egy kiválasztott képet, jellemzőbb, hogy új alkotásokat hoznak létre egy adott művész stílusában, felhasználva jellegzetes motívumait. De a másolás egy határterülete az is, amikor a neves festő aláírását viszik fel a vele azonos stílusban dolgozó és egy időben alkotó másik művész művére. Ez jelentős probléma a művészettörténet szempontból, hiszen az átszignózással egész életműveket semmisíthetnek meg. Amikor mondjuk a neves festő, Szőnyi István nevét ráírják a kortársaként vele nagyon hasonló stílusban alkotó Elekfy Jenő képeire, hogy tízezer helyett 200-300 ezer forintért értékesíthessék. Ezzel viszont lényegében eltüntetik Elekfy egész életművét. 

Több mint 10 ezer Rembrandt-kép 

A 19. században egy festmény értékét és eredetiségét aszerint határozták meg, hogy mennyire hasonlít egy nagy mester keze munkájára. Ezzel magyarázható például, hogy Rembrandt neve alatt egykor több mint 10 ezer alkotást tartottak nyilván. Majd a 20. század technikai fejlődése lehetővé tette és az egyedi karakterjegyeket kutató művészettörténeti érdeklődés pedig fontos célként tűzte ki, hogy Rembrandt eredeti műveit megkülönböztessék tanítványainak és követőinek munkáitól. A holland művészettörténészek és restaurátorok minden fellelhető alkotást bevizsgáltak, az összes ismert vizsgálati eszközt bevetették, mígnem 2000-re szűkítették a neves mesternek tulajdonítható saját kezű alkotásokat. A hamisítást a huszadik századtól tekintik gazdasági bűncselekménynek, ám jogilag jelenleg is egy igen nehezen bizonyítható kategória. 

Lappangó tulajdonosi kör 

Sok évtizedes lappangás után került tavaly decemberben egy vidéki magyar aukciósház kínálatába Rudnay Gyula 1907-es, Hódmezővásárhelyen készült festménye, amely Kala Jánost, a századfordulós vásárhelyi művészcsoport ked­­velt modelljét ábrázolja. A kép sorsa azért is különleges, mert a magántulajdonban lévő műtárgyat több évtizedig csak tulajdonosai láthatták. A festményre Tóth Károly hódmezővásárhelyi művészettörténész figyelt fel. 

Most arra kerestük a választ, mi győzte meg a kép eredetiségéről? Mint mondta: egy, az 1950-es években készült fotográfia adta a vizuális referenciát, ezenkívül a szakirodalomban fellelhető háttér-dokumentáció, a festmény méretének pontos ismerete segítette az azonosítást. De csak a kép megtekintése után lett benne teljesen biztos, hogy ezt Rudnay Gyula sokáig lappangó eredeti műve, hiszen felismerhetőek rajta a festő más, Vásárhelyen készült műveinek jellegzetes stílusjegyei, ecsetkezelése. 

Műtárgyak jelentős összegekért 

– A nyugat-európai műkereskedelemben százezer eurónak megfelelő összeg felett nem vásárolnak olyan képet, amelynek nem követhető vissza a tulajdonosi lánca. Magyarországon sajnos hiányzik ez a folyamatosság, a képek jelentős részénél ma sem tüntetik fel, korábban kinek a gyűjteményét gyarapította, kinek a tulajdonában volt – magyarázta Tóth Károly. 

Ellenpéldaként említette Munkácsy Mihály Debrecenben lévő Krisztus-trilógiáját, amely nem csupán emblematikus mérete miatt kétségtelenül eredeti, hanem pontosan visszakövethető tulajdonosainak sora: először megvette egy philadelpiai kereskedő, utána egy amerikai milliárdos, onnan pedig magyar állami tulajdonba került. Jelenleg a debreceni múzeumban van kiállítva a trilógia mindhárom darabja 

– Itt fel sem merül az a képek előtörténetének, proveniencájának kérdése, ami mindössze a hazai műtárgyak néhány százalékáról állítható csak – mondta Tóth Károly. Hozzátette: Magyarországot rengeteg történelmi kataklizma terhelte a huszadik században. A tő­lünk nyugatabbra jellemző, szisztematikus építkezés, a folyamatos művészettörténeti kutatás és műtárgy-dokumentáció nálunk elmaradt. Pablo Picasso vagy Edvard Munch esetében darabra pontosan tudható hogy mikor, melyik műve hol volt kiállítva és akkor kinek a gyűjteményéből. 

A biztos proveniencia, a kiterjedt művészettörténeti dokumentációs háttér miatt cserélhetnek gazdát jelentős összegekért ezek az alkotások. A hiteles dokumentáció hiánya, a hamisítás lehetősége miatt nem érhet ennyit ma a hazai műtárgypiacon egy ma­­gyar festő munkája. 

Vaszary Jánost tanítványai hamisították 

A műtárgy-hamisítás a felhasznált anyagok egyezése miatt hatalmas kihívás. Rippl-Rónai Józsefet, Munkácsy Mihályt, vagy Vaszary Jánost már saját életében másolták, így műtárgyvizsgálati eszközökkel is nehéz kiszúrni az utánzatot. Vaszary Jánost saját tanítvá­nyai hamisították: a Képző­művészeti Főiskolán Vaszary ráírta a képekre az érdemjegyet és a szignóját, majd a szegény, de élelmes tanítványai letörölték az osztályzatot és mesterük alkotásaként adták el saját ké­peiket. Ezt maga Vaszary is tudta és fel is lépett ellene. 

További érdekes aspektus, hogy Munkácsy Mihály Honfoglalás című képén például nem egyedül, hanem egész tanítványai, segítői gárdával dolgozott együtt, amely ugyancsak felveti az kézjegyek egyediségének kérdését. Rippl-Rónai pedig Munkácsy párizsi műtermében dolgozott egy ideig, az ott készült alkotásait a mester szignálta és úgy került piacra. – Egy aradi magángyűjteményben találtunk egy Tornyai aláírásával egy jó kvalitású festményt. 

A háttértörténetben kutatva kiderült, hogy Munkácsy Újoncozás című képnek egy mellékalakját ábrázolja, amit naplói szerint 1899-ben egyértelműen Tornyai festett. A kép tehát eredeti Tornyai, de nem eredeti Munkácsy. Szerencse, hogy ezt a képet egy művészettörténész találta meg, nem pedig egy hamisító, aki biztosan letörölte volna a Tornyai-szignót és egy újonnan előkerült Munkácsyként, az Újoncozásához készült vázlataként árulta volna a képet. 

A legtöbb hamisítványt a koncepció, az eredeti képi logika hiánya árulja el. illusztráció: Hegedűs Márk/MW

Rippl-Rónai Józsefet, Munkácsy Mihályt, vagy Vaszary Jánost már saját életében másolták, így műtárgyvizsgálati eszközökkel is nehéz kiszúrni az utánzatot.