A bennünk élő panda

Szerencsére a legújabb Pi­xar-­mesefilm, a Pirula panda nem fogalmaz annyira homályosan, ahogyan én, ám az biztos, hogy az amerikai rajzfilmstúdiónak ezúttal is egy olyan mesét sikerült leraknia az asztalra, ami egyszerre szórakoztató, vicces, könnyed, ugyanakkor mély és elgondolkodtató. Ehhez a bombabiztos recepthez a világhírű stúdió alkotói alighanem mindenkinél jobban értenek. Elég csak a közelmúlt alkotásaira gondolni: Lelki ismeretek, Toy Story 4, Coco, A hihetetlen család 2, Előre. Mind egy-egy komoly témát állít a középpontba, azt könnyed formába önti, az ebből születő mesét pedig jobbnál jobb karakterek játsszák el. 
 

Nincs ez másként a Pirula panda esetében sem. Adott egy, a serdülőkor küszöbét éppen átlépő lány, akinek azzal kell szembenéznie, hogy teste egyik napról a másikra megváltozik. Tetőtől talpig. Mei Lee egy szokványos reggel szó szerint egy jókora vörös pandává alakul át, és bár ebből az állapotból vissza tud változni emberré, ám valahányszor eluralkodik rajta az izgatottság, a kislányból újra panda lesz. Márpedig a kamaszlányokra kimondottan jellemző, hogy olykor bizony nehezen tudnak uralkodni az érzelmeiken. 
 

Egy túlságosan is intenzív érzelmi vihar kelti életre Mei Lee-ben a hatalmas pandát, ami innentől kezdve élete része lesz, a másik fele. Erről a pandáról csakhamar kiderül, hogy nemcsak a nővé érés szimbóluma, hanem egyszer­smind családon belüli genetikai örök­­ség. És ekkor megértjük, miért oly fontos a filmben az anya-lánya kapcsolat. 
 

A Pirula panda – és most már nagyon itt van az ideje, hogy megdicsérjem az eredeti Turning Red cím magyar fordítását – a nővé érés mellett tehát az anya-lánya kapcsolat nehézségeit is boncolgatja, és nem elégszik meg kétgenerációnyi problémával, hiszen górcső alá veszi a nagymama-anya kapcsolatot is, sőt a nagycsalád hölgytagjairól sem feledkezik meg. Egyfelől genetikai örökségről beszélhetünk, másfelől családi hagyományról is, mindemellett pedig nevelési módszerekről, amelyek több generáción keresztül vándorolnak anyáról lányra. És eközben az anyában talán nem is tudatosul, hogy kárt tehet gyerme­kében, hiszen őt magát is így nevelte az az asszony, aki ugyancsak ilyen nevelésben részesült kisgyermekkorában. 
A Pirula panda történetét elemezve rájövünk, hogy a film maga olyan, mint egy serdülő lány lelke. Kívülről azt látjuk, minden oké, a lényeg a mosoly az arcán, de közben belül emészti valami, ami a felnőtt számára talán bagatell dolog (például a kiszemelt fiú nem mosolygott rá a boltban), a lány világa azonban megrendül tőle. Az emberi élet lélektanilag talán legsérülékenyebb korszakáról szól Domee Shi filmje, akinek egyébként ez az első nagyjátékfilmje. 
 

Nem több másfél óránál, mégis sok mindent elmond a kamaszok lelkéről, különösen a lányokéról. Pontosabban ki­­zárólag a lányok lelkéről. Talán ez hibája a filmnek, de az is lehet, hogy inkább az erőssége. Férfiként nem én vagyok a célközönség (pláne felnőttként), ám a fiúknak is érdemes lehet próbát tenniük a mesével. Érdekes és izgalmas megnézni, hogy mi megy végbe a lányokban testileg és lelkileg egyaránt. A kamaszodó lányoknak, vagy akár a még kisebbeknek egyenesen kötelező a Pirula panda.