Filmkritika

2022.04.24. 18:59

Megtalált szerelem

Az elveszett város azt a hullámot igyekszik meglovagolni, amit pár éve az újramelegített Jumanji keltett, és amelynek farvizén a Dzsungeltúra is szép sikereket ért el tavaly.

Lass Péter

Tipikusan olyan film Az elveszett város, amely ideális esetben pont jól jön a téli fagy és a nyári hőség között. Olyan, amire szükségünk lehet az Oscar-díjas filmek után és a látványos szuperhősmozik előtt. Ideális esetben. Ezt az esetet persze aláássa a hetek óta tartó zord időjárás, ami miatt az embernek egyáltalán nincs még tavaszias hangulata. Az elveszett város ugyanakkor nem emiatt hasal el művészileg. Kritikám kezdését nem is kellett volna úgy elnyújtanom, hogy „tipikusan olyan film”, elég lenne csak annyi: Az elveszett város tipikus film. 
 

A történet szerint adott egy si­­keres, romantikus kalandregényeket író nő, akit váratlanul elrabol egy milliárdos. A férfi szerint az írónő el tudja őt vezetni ahhoz az elveszett városhoz, ahol a nagy sikerű könyvsorozata is játszódik, és amely város mélyén bizony temérdek kincs rejtőzik. Az emberrablást követően az írónő segítségére két daliás lovag siet: egyikük egy zseniá­lis nyomozó-harcművész, a másikuk pedig az írónő leghíresebb szerelmi sztorijának állandó főszereplője, pontosabban az a színész-modell, aki a könyvborítókon látható, és akiért megannyi nő rajong szerte a világon. Többek között maga az írónő is saját könyve szereplőjének titkos imádója, ezért lesz számára óriási csalódás, amikor rájön, hogy a valóságban a modell és a hús-vér férfi nagyon nem egy és ugyanaz. Nem létezik a szőke herceg. 
 

A rendezőpáros, Aaron és Adam Nee filmje két fronton is teljesít: egyrészt kalandfilmként, másrészt romantikus vígjátékként. Egyikben sem váltja meg a világot, de ha választani kell, melyik véna erősebb, a romantikus vígjátékot mondanám. Az elveszett város hangulata végig megkapó, többnyire mosolyt csal az arcunkra, sőt olykor megesik, hogy fel is nevetünk. 

A női főszerepben látható Sandra Bullock sokadszorra bizonyítja, mennyire ügyes komika, mint ahogy Für Anikó utánozhatatlan szinkronjában sem csalódhatunk. Oldalán Channing Tatum domborít, akinek Bullockhoz ha­­sonlóan ugyancsak ismerős terep a vígjáték műfaja. Az ő karaktere fejlődik a legtöbbet, illetve nála érezhető, hogy az alkotók nem mindig tudták el­­dönteni, hogy mennyire menjenek messzire abban a tekintetben, hogy a férfit egy pi­pogya szépfiúnak mutassák. Az elején egy piperkőc, üresfejű pojácának tűnik, később azonban valóságos hőssé válik, érző szívű szerelmes lo­vaggá. A két főszereplő lelkivilágát csak annyira ismerjük meg, amennyire az egy ilyen, a középszerűség biztonságos zónájában lavírozó alkotástól elvárható. A komédiavonalat tovább erősíti a Brad Pitt által életre keltett nyomozó-­harcművész, aki a legvéresebb csetepaték közepette is olyan lelki nyugodtságról és szellemi megvilágosodottságról tesz ta­­núbizonyságot, amit aligha­nem még a buddhisták is megirigyelnének. A néző nagy bánatára a szerepében lubickoló Pitt túl keveset van a vásznon. A gonoszok oldalát Daniel Radcliffe képviseli, aki inkább a film gyengéje, semmint erőssége, mégis hozzá kötődik Az elveszett város kevés olyan poénjának egyike, amelyen tényleg hangosan felnevethetünk. 
 

A kalandfaktort nagyon alacsonyra csavarták az alkotók, alig lehet izgulni a filmen. Ez például óriási lemaradás a be­vezetőben említett kalandfilmekkel szemben. Fordulatot is alig találni a cselekményben, vagy ami van benne, az jó előre kiszámítható. Kikapcsolódás gyanánt persze jó lehet Az elveszett város, de ha rosszmájú szeretnék lenni, azt mondanám: hagyták volna inkább elveszni. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában