Helyi kultúra

2022.05.23. 12:30

48 alkotás látható a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon

Negyvennyolc alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában - közölte a rendezvény művészeti vezetője hétfőn.

MTI

Illusztráció: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Szabó Éva a fesztivál programját bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a nyolc nagyjátékfilmet, 14 dokumentumfilmet, 19 kisjátékfilmet és hét kísérleti alkotást az előzsűri több mint négyszáz nevezés közül választotta ki.
 

A filmeket a Szabó Gábor elnök irányította szakmai zsűri értékeli, emellett kiosztják a Kolozsi László dramaturg, forgatókönyvíró vezette kritikuszsűri díját, valamint egy középiskolások és egyetemisták által odaítélt elismerést is - közölte a szakember.
 

A szombatig tartó fesztivál szervezői az eddigi leggazdagabb versenyen kívüli programot állították össze, melyre az óvodásoktól kezdve az egyetemistákon át a nyugdíjasokig mindenkit várnak - emelte ki a művészeti vezető.
 

Az idei fesztivál életműdíját Grunwalsky Ferencnek ítélte oda a zsűri. Az operatőrtől mesterkurzuson tanulhat a fiatalabb nemzedék, munkái közül pedig a Jancsó Miklós rendezte Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmet vetítik. A kísérőprogramok része az Oscar-díjas sorozat, amelyben a fesztivál nyitófilmjeként látható az idén ötvenéves Kabaré. A Magyar panoráma szekcióban az elmúlt egy-két év legjobb filmjeit mutatják be, köztük premier előtt vetítik Paczolay Béla rendező Pacsirta című alkotását, amelynek operatőre Balázs István Balázs volt, valamint a Ruth Platt rendezte és Győri Márk fotografálta Martyrs Lane című brit horrort.
 

Uniós támogatással magyarországi és szerbiai kulturális fesztiválok szervezői számára konferenciát is szerveznek a filmes seregszemléhez kapcsolódva, vajdasági és hazai fiatalok pedig háromnapos műhelymunkán vesznek majd részt, ahol mobilfilmek készítésével ismerkedhetnek.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában