Helyi kultúra

2022.06.07. 18:02

Gregoros diákok állították színpadra a sikermusicalt

Sikermusicalt mutatott be kedden saját diákjainak előadásában a Gregor József Általános Iskola. A Pál utcai fiúkat játszották két előadásban az Agórában.

Timár Kriszta

Az eredeti musical jogait vették meg, így azt adták elő a Gregor-iskola diákjai. Fotó: Karnok Csaba

Különleges előadást tartottak kedden az Agórában: a Gregor József Általános Iskola diákjai mutatták be a Pál utcai fiúk című sikermusicalt. A Dés-Geszti-Grecsó darabot évek óta telt házzal játsszák a fővárosi Vígszínházban, tegnap két ingyenes előadás során nézhették meg az érdeklődők szegedi fiatalok előadásában.

Szeptemberben alakult újra diákönkormányzatunk, az új elnökség ötlete volt, hogy adjanak elő az iskola diákjai egy színdarabot. Aztán elhangzott, hogy legyen ez a Pál utcai fiúk, mi pedig a kezdők naivitásával rávágtuk: miért ne 

- mesélt nevetve a kezdetekről Varjasi-Kispéter Zsófia, a diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus. Ezt követően hamar megtanulták, mi az a jogdíj, melyet ingyenes előadásokra vásároltak végül meg. 

Fotó: Karnok Csaba

Februártól tudták megkezdeni a próbákat, így meglehetősen rövid idő állt rendelkezésre, hogy a sikerdarabot a tanév végére be tudják mutatni.

Az iskolában évek óta működik színjátszó szakkör. A szereplők felének tehát már volt tapasztalata, de többen most először állnak színpadon. Ők a felhívásra jelentkeztek, sokaknak ugyanis vonzó volt, hogy ebben a darabban játszhatnak 

- mesélte Varjasi-Kispéter Zsófia. Másodikostól nyolcadikosig minden korosztály lehetőséget kapott, sőt lányok is, annak ellenére, hogy csak fiú szerepek vannak a műben. 

A Vígszínháztól megkapott zenei alapokra a Pro Musica iskolában rögzítették a dalokat, a díszleteket a Pinceszínháztól kapták. A jelmezekről mindenki maga gondoskodott, a sapkákat egy nagymama varrta. Hatalmas összefogással tudott tehát megvalósulni az előadás, melyet a tankerület támogatásával igazi színpadon tudtak végül bemutatni az iskola diákjai és tanárai, illetve a szülők előtt. 

Hogy a keddi két előadásnak lesz-e a következő tanévben folytatása és esetleg más iskolák diákjainak is elérhetővé teszik-e a darabot, arról egyelőre nem született döntés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában