A nemesi cím számára inkább teher

Alfonso Pallavicini nevét jó eséllyel minden sándorfalvi is­­meri, rajtuk kívül azonban valószínűleg a legtöbbeknek nem mond semmit. A Belgiumban élő üzletember Pallavicini Sándor, Sándorfalva alapítójának dédunokája, vagyis annak a nemesnek a leszármazottja, aki az 1879-es tiszai nagy árvíz algyői árvízkárosultjainak saját birtokának déli részén 597 háztelket parcellázott ki. Amellett, hogy felmenője nagylelkűségének köszönhetően már egy kisvárosnyi ember köszönheti családjának otthonát, még olyan nem mindennapi dolgot is elmondhat magáról, hogy a 21. században őrgrófi címet birtokol. 

Nemrég Sándorfalva díszpolgárává választották, elismerését személyesen vette át. Ekkor beszélgettünk vele, lapunknak adott interjújában pedig elárulta, számára a rang semmiféle előnnyel nem jár. 

Címmel semmit nem lehet megvásárolni

Ez a cím inkább teher, semmint kiváltság. Jobban kell vi­­selkedned, mint másoknak, hiszen mindenki téged néz, ugyanakkor nem ad semmit. A gyermekeimnek is azt mondom, hogy dolgozzanak keményebben, mint a többiek, mert címmel semmit nem lehet megvásárolni – fogalmazta meg az őrgrófsággal járó érzéseit. Hozzátette, nem él palotában sem, házuk van. Persze jobb lenne az előbbi – jegyezte meg mosolyogva. 

Egyébként ez nem lenne teljesen lehetetlen, hiszen a Pallavicini család egykori hat magyarországi kastélyából öt ma is áll. A sándorfalvi vadászkastély mellett megyénkben Ópusztaszeren található még egy, de övék volt például a ma már szállodaként üzemelő szilvásváradi is. Arra azonban soha nem gondolt, hogy bármelyiket is visszavásárolja. 

Ehhez Magyarországon kellene élnem, ráadásul hatalmas összeget is felemésztene, hiszen ezek a kastélyok 70 éve üresen állnak. Én például láttam már belülről az ópusztaszerit, nem hinném, hogy bárki is látna benne fantáziát. Más kérdés a szilvásváradi, ahol a nagymamám élt sokáig. A nagypapám vette neki, szerelme jeléül. Bár én még nem láttam a felújítás óta, de azt mondják, nagyon szép. De ezek már a múltat jelentik és az édesapám egykori életét, nem az enyémet – mondta. 

Fontosnak tartja a nyelvek ismeretét

Alfonso Pallavicini ennek ellenére fontosnak tartja, hogy itteni gyökereit megőrizze, és ahogyan dédapja tette, segítse a Szeged melletti kisváros lakóit. Éppen ezért díjat alapított, amelyet minden évben a legkiválóbb végzős diák kap meg. A Covid miatti legutóbbi két évet leszámítva ezt mindig személyesen adta át, idén most ismét alkalma volt rá, hogy kezet rázzon egy tehetséges fiatallal. 

Azért hoztam létre ezt az ösztöndíjat, mert amikor először jöttem ide édesapám halála után, azt tapasztaltam, hogy a magyarok nem beszélnek sem angolul, sem németül – magyarázta lapunknak, mi motiválta arra, hogy kéthetes angliai nyelvtanulást fizessen minden évben egy gyereknek. Azt pedig, hogy miért fontos a nyelvismeret, saját élete példáján vezette le. 

Bár édesapám még beszélt magyarul, hiszen itt született, engem már nem tanítottak meg erre a nyelvre. Ő 1945-ben menekült el innen, mert az oroszok vérdíjat tűztek ki a fejére, nekem pedig már mindig azt mondta, előre kell nézni, sose hátra. Apám 20 éve halt meg, akkor vettem át a szerepét, és azt gondoltam, ki kell köszörülni ezt a történelem okozta csorbát. De látom, hogy így nagyon nehéz. Itthon érzem magam Magyarországon, de nem tudok beszélgetni az emberekkel. Ha viszont nem beszélsz egy nyelvet, nagyon nehéz igazi kapcsolatokat kiépíteni – fogalmazott. 

Nem kizárt, hogy egyszer visszatér ősei földjére

Éppen ezért saját gyermekeit szeretné megismertetni a ma­­gyar kultúrával, még iskolába is járnak itt minden évben egy rövid ideig. 

Azzal, hogy néhány hétig itt tanulnak, nem csak a nyelvet gyakorolják. Az én anyám olasz, az apám magyar. Olaszországban születtem, Ausztriában nőttem fel és Franciaországban éltem, most pedig Belgiumban lakom. Beszélem az összes nyelvet, amelynek köszönhetően egy kicsit mindegyik nemzetiséget magaménak érzem. De ha nem laksz egy adott országban, nagyon nehéz látni, hogyan élnek ott az emberek, és abból a nemzetből valónak érezned magad. Ezért döntöttünk úgy, hogy járjanak a gyerekek itt is iskolába. Remélem, hogy ez segít majd nekik abban, hogy megtartsák a kapcsolatot ezzel a régióval – magyarázta. 

Arra a kérdésre, élne-e Ma­­gyarországon, Alfonso Pallavicini azt mondta, régen felmerült benne ez a lehetőség. 

A magyarok hisznek a történelmükben, vannak szabályaik, saját nyelvük, amelyet nem váltottak le csak azért, hogy ettől európaibbak legyenek. Ezek nagyon szimpatikusak számomra. Ez egy összetartó kis ország, amit jó látni. Viszont elvettem egy belga hölgyet, a gyerekek ott járnak iskolába, így már bonyolult lenne váltani. De ki tudja, lehet, hogy ha kirepülnek, ez is lehetőség lesz – mosolygott.