Helyi kultúra

2022.07.02. 20:33

Családi napot szervezett a mezőgazdasági kar - Galéria

Kovács Erika

Harmadik alkalommal rendezte meg Hódmezővásárhelyen a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági kara a „Nézz szét nálunk! elnevezésű családi napját. Többek között lovas kocsikázásra, galambsimogatásra, légpuska lövésre, növényfelismerésre is várták az érdeklődőket.

- Mivel ez a harmadik rendezvényünk, így már szinte hagyományosnak számít a Nézz szét nálunk! családi napunk. Arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha a karunknak nyáron is lenne rendezvénye, ahová a fiatalokat és az időseket egyaránt várnánk, ahol 0-tól 99 éves korig mindenki találjon magának programot. Eddigi tapasztalataink szerint be is jött, hiszen sok kisgyermeket is kihoznak a szüleik, illetve a nagyszülők is örömmel jönnek – mondta Mikó Edit, a kar dékánja, akinek a vezetői megbízatását július 1-jétől 5 évre hosszabbították meg. Hangsúlyozta, évről-évre visszatérő érdeklődőik is vannak, ami azt jelzi, nem hiába vetik el a magot.

- Akik itt megtapasztalják, hogy mennyire szép is a mezőgazdaság, ők másképp tekintenek a mi hivatásunkra. Korábban, 1-2 évtizeddel ezelőtt, úgy nőttek fel a gyerekek, hogy vagy a szüleiknek, vagy legalább a nagyszüleiknek volt otthon kertjük, és állatokat is neveltek. Most, sokszor alapvető dolgokról is beszélünk. Olykor felmerül a kérdés, hová veszett el az ősi tudás, az apáról fiúra, anyáról lányára szálló ismeretek? Valahol ez a fonál megszakadt, akkor, amikor sokan költöztek faluról városba és a mezőgazdaság helyett más pályát választottak – mondta Mikó Edit. Hangsúlyozta, napjainkban újból intenzívebb érdeklődést tapasztalnak a mezőgazdaság iránt.

- Ma már teljesen más munkát jelent a mezőgazdaság. A gépesítés okán már nem annyira nehéz fizikai munkáról van szó, mások az eszközök és a lehetőségek is. Ellenben hatalmas a kihívás, hiszen nekünk úgy kell táncolnunk, ahogy a természet fütyül. Meg kell találnunk a módját, a válaszokat, hogy a jelenlegi környezetben, amit például az óriási aszály teremt, hogyan is boldoguljunk – fogalmazott a dékán, kiemelve, az elmúlt évek pedig azt is bebizonyították, hogy az országnak minél inkább önellátóvá kell válnia az élelmiszer-termelés tekintetében.

A családi nap számos érdekességet tartogatott. A rendezvényen drón- és trófeabemutatót, légpuskás lövészetet, növényfelismerési játékot is szerveztek. Teljes kép a tejről címmel a tejjel kapcsolatos tévhitekről is beszélgethettek a kar szakértőivel a tangazdaságba látogatók, akiket lovas kocsikázni is elvittek. Nagy érdeklődés kísérte a galamb- és drón bemutatót is, illetve egy boncolást is megnézhettek a résztvevők.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában