Filmkritika: Szólít a pöröly

2011-ben, amikor Thor, a szőke istenség sikerrel debütált a mozikban, nem lehetett kérdéses, hogy jön a folytatás. A Sötét világ alcímmel ellátott második rész azonban sem a rajongók, sem a kritikusok tetszését nem nyerte el, így világosan látszott, hogy koncepciót kell váltani, különben unalomba fullad a projekt. 2017-ben arculatot váltott a Thor. Ekkor jött a képbe az új-zélandi rendező, Taika Waititi, aki rögtön fazont szabott a morózus Thor még morózusabb világának. Bebizonyította a nagyérdeműnek, hogy Thor igenis lehet szórakoztató. Nem kell mindig komolykodni, adta ki a parancsot, csak lazán, ökörködjünk, a közönség zabálni fogja.

A rendezőnek igaza lett, és íme, tálcán kínálták számára a széria legújabb részét is, a Thor: Szerelem és mennydörgést, ami már nem ismer se istent, se embert, csak az ökörködést, de azt minden mennyiségben. Már a 2017-es filmben is rezgett a léc a tekintetben, hogy a mű feláldozza-e a drámaiságot a poénkodás oltárán, ám az alkotók ezúttal még messzebbre mentek. Amikor az embernek a Horrorra akadva-paródiák jutnak eszébe az új Thor-film láttán, akkor ott már gondok vannak. Hallgatunk például egy komolynak induló párbeszédet, aztán valami ócska poén sül ki belőle. Miután ezt a film sokadszorra is eljátssza velünk, már előre félünk attól, hogy a következő drámainak ígérkező jelenetet majd mikor és milyen viccben fogja feloldani a rendező. Úgy tűnik, Waititi kényszert érez arra, hogy előbb-utóbb mindenből viccet csináljon. 

Nemcsak a paródia műfajára emlékeztet ezzel, hanem a rajzfilmek világára is. Kapóra is jön az összehasonlítás: a mozikban ugyancsak most futó Minyonok a gyerekessége jóvoltából bájos film, addig a Thor a gyerekessége miatt idegesítő. Előbbinek jól áll a komolytalanság, utóbbinak már kevésbé. Különösen akkor nagy hiba az állandó poénkodás, ha a film egyébként olyan kiemelkedő antagonistával rendelkezik, mint amilyen Gorr. Drámai karakteréhez persze sokat hozzátesz az őt megformáló Christian Bale csodálatosan szuggesztív alakítása, és már csak miatta is nagy kár, hogy túl keveset látjuk a vásznon az istenek meggyilkolására felesküdött Gorrt. Neki nincsenek világmegváltó tervei, mint Thanosnak, ő csak személyes bosszút akar állni az isteneken, amiért azok hagyták meghalni szeretett kisleányát. Hidegvérű módszerességgel gyilkolja az isteneket egy erre a célra „kifejlesztett” karddal, és óhatatlan, hogy a sors előbb-utóbb Thorral is összehozza. Thorral, akinek most az a legnagyobb sérelme, hogy szerelme, Jane Foster „elcsábította” előle harci eszközét, a Pörölyt. És ez még nem minden: azáltal, hogy az isteni Pöröly a nő kezében talált új otthonra, Jane-ből is istenség lett. Így, megkettőzött erővel szállnak szembe a gonosz Gorr-ral, aki attól sem retten vissza, hogy gyerekeket raboljon célja elérésének érdekében. 

Waititi filmje tehát óriási tétekben játszik, és akkor még nem is említettük, hogy a sztori egy pontján még magával Zeusszal is találkozhatunk, akit nem kisebb név alakít, mint Russell Crowe. És ha már a nagy neveknél tartunk: Thor szerepében Chris Hemsworth ugyanolyan meggyőző, mint eddig bármikor, az pedig különösen örvendetes, hogy ezúttal Natalie Portman is jelentős szerephez jutott.
A Thor: Szerelem és mennydörgés azoknak ajánlható, akiknek nem volt untig elég az előző rész vicceskedése, még többet és többet szeretnének a Thor világának humoros oldalából. 

6/10 csillag

Képalá: Thor és Thor, avagy éljen az egyenjogúság!