Galéria

2022.08.14. 12:18

Elbúcsúzott a makói M JAM

Elbúcsúzott közönségétől a makói M JAM. Bár búcsúkoncertet adtak, mégsem voltak szomorúak szombat este az együttes tagjai, akik több mint kétórás műsorral köszöntek el rajongóiktól a Maros-parti strandon. Ebben a formában többé nem lépnek színpadra, de hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem tudni.

Szabó Imre

– A zenekar elődje az Akusztikus Álmok nevű kiszombori formáció volt. Ebből nőtt ki 2008-ra az M JAM – mesélte az együttes basszusgitárosa, Balogh Tamás. Nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt 14 év alatt a bandát mindenki megismerte Makón, hiszen nagyon sok jó hangulatú rendezvényen játszottak, önálló koncerteket is adtak. Kizárólag feldolgozásokat játszottak – eleinte hazaiakat, később külföldieket is. Bár a főiskolás évek zenei tudását felelevenítő Balogh Tamás rokonszenves szerénységgel amatőr muzsikusként jellemezte magát és társait, sok zenekar büszke lehetne arra a közönséglétszámra, amelyet fellépéseikkel, különösen az utolsóval megmozgattak.

– Hetente próbáltunk. Jól énekelhető, jól táncolható, bulizásra alkalmas számokat kerestünk, ezeket megtanultuk még otthon, aztán vasárnaponként, 3-4 óra alatt raktuk össze – emlékezett.

A zenekar neve a jammelésre, azaz örömzenélésre utal. A csapat énekesnője, Mágori Edó bő egy évtizede csatlakozott a zenekarhoz. Azt mondta, csak jó érzésekkel gondol vissza a közösen eltöltött évekre. Amikor játszottak, mindig feltöltötték egymást és a közönséget is sikerült hangulatba hozniuk.

– A zene, az éneklés kisgyermekkorom óta része az életemnek. Tudatosan azonban azóta foglalkozom vele, hogy tagja lettem a zenekarnak. Az itt eltöltött idő alatt váltam énekelni szerető lányból énekesnővé. Ez nagyon sokat adott nekem – jegyezte meg. A legszebb számára az az emlék, amikor a gitárosuk lagzija volt: ott, a Kelemen házban elhatározták, hogy márpedig játszanak, ezért átszaladtak a próbaterembe a hangszerekért, a cuccokért, aztán a színpadot takaró függöny mögé hívták Gézát, aki mit sem tudott az egészről. – A függöny mögül leskelődve először azt láttuk, ahogy a menyasszony keresi őt. Aztán szétment a függöny, Géza meg a pengetőt a fogában tartva játszotta az AC/DC-t. Zseniális volt! – mesélte Edó nevetve. 

A zenekar, úgy hallottuk, azért oszlott fel, mert a billentyűs, Köles László már korábban bejelentette, hogy kilép, más zenei elképzelései vannak, és őt nem sikerült sehogyan sem pótolni. Ettől függetlenül a koncerten ő sem szomorkodott és zenésztársai sem. Hogy mi lesz a folytatás? – Ha bármi adódik, amiben helyem van, ha hívnak valahová, akkor megyek – mondta Balogh Tamás. – Az M JAM korszaka most lezárul, de valamilyen más formációban akár még muzsikálhatunk is együtt. Nem húztam vonalat: most 66 vagyok, de remélem, a következő dupla évszám is úgy talál, hogy a gitár a kezemben van – tette hozzá bizakodva. 

Címkék#makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában