Kállay Borit elbűvölte a Károlyi kastély

2022.08.06. 22:19

Harmadik alkalommal rendeztek operettestet Nagymágocson - Fotók

delmagyar.hu

Keresve sem lehetne szebb környezetet találni az operettgálához, mint a nagymágocsi kastély parkja. Fotó: Kovács Erika

Operetthez talán nem is lehetne szebb környezetet találni, mint a nagymágocsi Károlyi kastély parkja. Szombat este, a dallamok szárnyán egy kicsit visszarepülhettek a résztvevők a monarchia korába.

Harmadik alkalommal rendeztek operettestet Nagymágocson, a Károlyi kastély parkjában.

A rendezvény megálmodója egy kedves férfikollégánk, aki most először tudja végignézni a rendezvényt – tudtuk meg Drubináné Fodor Katalintól, a rendezvényt szervező Csongrád-Csanád Megyei Gesztenyeliget Otthon intézményvezetőjétől. 

Az első operettestet 2019-ben hívták életre, majd 2020-ban a pandémia miatt le kellett mondani a folytatásról. Tavaly azonban már a vírushelyzet kedvező alakulása ismét lehetővé tette a programot, aminek idén sem volt akadálya. Az igazgatónő hangsúlyozta, nem gondolták, hogy ekkora érdeklődés kíséri a rendezvényt, amin az operett mellett a vizuális kultúra képviselői is teret kapnak.

Most fotókiállításnak adtak otthont a kastély egyik termében, Szőke Nikoletta és Mihály János fényképészek alkotásait tekinthették meg az érdeklődők.

A kastélyparkba látogatókat nemcsak az operett, hanem a műfaj világához tartozó környezet is elbűvölte. Az érdeklődők bepillanthattak a kastély egyes termeibe, például a szalonba, illetve az emeleten lévő kápolnába is.

A kastély parkjához tartozó szökőkutakat pedig ebből az alkalomból beüzemelték, illetve ki is világították, akárcsak magát a kastélyt.

Az operettgálán Liszi Melinda, a Békécsabai Jókai Színház- és Nagy Róbert, a Madách Színház művészei nosztalgikus dallamokkal szórakoztatták a közönséget, majd Kállay Bori érdemes művész és a Monarchia Operettszínház Csillagai műsorát láthatta a közönség.

Álomszép a kastély, teljesen elvarázsolt. Az igazgatónő jóvoltából megnézhettem az épületet. Csodálatos, hogy ez a gyönyörű kastély megmaradhatott az utókornak. Elmondhatatlan érzés volt végigmenni azokon a lépcsőkön, amelyeken az uradalom hajdani lakói is jártak – mondta a fellépése előtt lapunknak Kállay Bori, aki szerint az operett örök műfaj.

A fiatalok körében ugyan most legfőképp a musical a kedvelt, de eljön az az idő, amikor „beleöregszenek” az operettbe, amikor majd a klasszikus harmóniát keresik, és a lelkük is átáll majd erre. Az operettnek mindig lesz közönsége! - mondta a színésznő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában