Applikációja a Tindert is beelőzte

2022.08.08. 11:30

Kristóf azokat is ráveszi az olvasásra, akiknek csak néhány percük van

Önfejlesztő könyvek olvasására buzdít az az applikáció, amelyet középiskolás és egyetemista fiataloknak fejlesztett ki egy huszonéves vállalkozó. Szabó Kristóf saját cége beindításának dokumentálása közben lett influenszer, 3 év alatt több százezer embernek segített abban, hogy hasznos dolgokat tanulhasson.

Timár Kriszta

Szabó Kristóf hisz abban, hogy az önfejlesztő könyvekből tudnak a fiatalok a legtöbbet tanulni. Fotók: Török János

A fiatalok ma már mindent gyorsan és hatékonyan szeretnek intézni, nincs ez másképp a tanulással sem. Ezt az igényt ismerte fel három évvel ezelőtt egy egri fiatalember, aki maga is megtapasztalta az egyetemről kikerülve, milyen nehéz elindulni az önálló pénzkeresés útján. Ebben próbál meg segíteni a 16–25 éves korosztálynak. A múlt héten Szegeden tartott előadást, akkor beszélgettünk vele az általa kifejlesztett, hihetetlen karriert befutott applikációról és arról, miért tartja fontosnak, hogy önfejlesztésről és marketingismeretekről olvassanak a középiskolások és az egyetemisták. 

Sok mindent nem tanítanak meg az egyetemen

Nemzetközi gazdálkodás szakon végeztem, a diploma megszerzése után azonban csak abban voltam biztos, hogy önálló vállalkozást szeretnék indítani. Azt azonban, hogy ezt hogyan kell, nem tanították meg az iskolában — mesélt a kezdetekről. 

A magam elképzelése alapján kezdtem el, az utamat pedig dokumentáltam a közösségi médiában. Előbb csak képeket, aztán már videókat is készítettem, és meglepően sok fiatalt érdekelt a vállalkozásépítés folyamata. Jelenleg több mint 300 ezren követik az online-marketinges oldalt, naponta közel 100 kérdést kapunk. Ezeket pedig egytől egyig meg is válaszoljuk — mondta online vállalkozásának alapjairól Kristóf. 

Gyerekként nem szerette a könyveket, egyetemistaként azonban az egyik megváltoztatta az életét. 
Forrás: Török János

Ebből természetesen pénzt még nem keresett, azt azonban felismerte, hogy a téma sokakat érdekel. Az egyetemmel kapcsolatban nekem az volt a tapasztalatom, hogy bár sokat adott, a tudás, amit ott megszereztem, korszerűtlen, gyakorlati ismeretek pedig egyáltalán nincsenek. Ezért már az iskola alatt elkezdtem képezni magam. Érdekes, hogy sosem szerettem olvasni, utoljára A kis herceg volt a kezemben még általános iskolában. Az nem tetszett, és ez alapján általánosítottam, hogy valószínűleg a könyvek nem érdekesek. A nagypapám akkor azt mondta, csak nem találtam még meg azt, ami érdekelne. Ez jutott eszembe egyetemistaként, így amikor egyre-másra azt hallottam, hogy a világ legsikeresebb emberei napi több száz oldalt olvasnak, elgondolkoztam rajta, hogy talán mégis jó lehet. Emlékszem, A testbeszéd enciklopédiája volt az első, amit elolvastam, ezt követően pedig már nem is volt kérdés, hogy hasonló, önfejlesztő könyvekből tanuljak — folytatta. 

Ha csak pár perced van könyvet olvasni

Szabó Kristóf végül vállalkozását is erre építette fel: könyvklubot alapított. 

Sokan kérdezik tőlem, hogy mibe fektessenek be. Erre én azt szoktam mondani, hogy a saját tudásukba. Hiszem, hogy azok a könyvek, amik előrébb visznek az életben, megérik a rájuk fordított pénzt. A klubbal viszont azokra a fiatalokra gondoltunk, akik úgy állnak hozzá az olvasáshoz, mint én annak idején. A honlapról letölthető dokumentumok önfejlesztő, kommunikációs, illetve vállalkozás indítását segítő könyvek néhány oldalas, rövidített leiratát tartalmazzák. Ezekben a használható információ 80 százaléka benne van, vagyis a lényeget szedjük ki, mindenki számára érthető formában. Többnyire magyar nyelven nem elérhető könyvekről van szó, ezek pedig nemcsak olvashatók, de már hangoskönyv formájában meg is hallgathatók — mesélt a vállalkozásáról. Hozzátette: természetesen vannak olyan könyvek is a kínálatban, amelyek beszerezhetők itthon is, így a könyvismertetők arra is alkalmasak, hogy ha valakinek felkeltették a figyelmét, akkor tudja, mit érdemes megvásárolnia. A könyvklub havi előfizetéses rendszerben működik, a felhasználók pedig nemcsak a könyvek összefoglalóit kapják meg, hanem feladatokat is, melyekkel visszaellenőrizhetik, mennyire értették meg, illetve hogyan tudják hasznosítani a megkapott információkat a saját életükben. 

A könyvklub applikációja olyan sikeres, hogy a magyarországi appstore-ban megelőzte a Tindert, a Duolingót, a Discordot, sőt az OTP-t is. 

Azt vettük észre, hogy eleinte a szülők szkeptikusak ezzel kapcsolatban, de hamar belátják, hogy megéri két gyors­éttermi vacsora árát arra fordítani, hogy a gyerek olvasson. Ráadásul egy olyan közösség részévé is válik, ahol hasonló érdeklődésű fiatalokkal találkozhat — magyarázta Szabó Kristóf, aki egyébként podcastokat is készít, illetve előadásokat tart vállalkozásindítás és önfejlesztés témakörökben. 

Sikeres az, akit boldoggá tesz a munkája

A 25 éves fiatalember arra a kérdésre, sikeresnek érzi-e vállalkozását, amit az első perctől kezdve nyilvánosan építgetett, határozott igennel válaszolt. 

Számomra a siker mércéje, hogy jól meg tudok élni belőle, de nem kell rááldoznom a munkára az életemet. Éppen ezért nem szeretném akkorára növelni a céget, hogy már multinacionális környezetben kelljen működtetni, viszont Szlovákiába és Romániába szeretnénk kiterjeszteni — természetesen az adott országok saját nyelvén. Sokan csak pénzt akarnak a vállalkozásukkal keresni, engem azonban nem a pénz vonz, hanem hogy boldog legyek attól, amivel foglalkozok. Ezt a szemléletet próbálom meg a fiataloknak is átadni, mert fontosnak érzem, hogy a közösségi média illúziókkal teli világában lássák: nem attól sikeres valaki, hogy Ferrarit tud venni magának, hanem attól, ha a megfelelő mennyiségű vagyon mellett egészséges és vannak társas kapcsolatai is — fogalmazott Szabó Kristóf. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában