Bendl Vera íróval találkozhattak a gyerekek

2022.09.29. 18:42

Eredendő kíváncsiság hajtja az írót

A Matyi tigrissel álmodik kötettel az Év Gyerekkönyv Írója elismerést elnyert, több felnőtteknek szánt történet szerzője, Bendl Vera vendégeskedett csütörtökön a vásárhelyi könyvtárban. 

Tábori Szilvia

Bár felnőtteknek szóló kötettel indította pályáját, ezúttal gyerekeknek tartott író-olvasó találkozót Vásárhelyen. Fotó: Tábori Szilvia

Éppen a felkínált azonosulási lehetőségek, az olykor féktelen érzelmi mélységek okán nem könnyű olvasmány, fogalmazták meg kritikusai az akkor még elsőkötetes szerző, Bendl Vera felnőtteknek szánt, A másik férfi című novellás könyvéről. És bár mindig írónak készült, a gyerekkönyves kanyarra nem számított. Megjelent a Mihályi Csongor és az időgyurma, a Berci nem megy iskolába, majd a Matyi tigrissel álmodik, amivel 2022-ben elnyerte az Év Gyerekkönyv Írója elismerést. Most pedig egy kamaszoknak szánt, a Pagony Kiadónál a Petőfi emlékév alkalmából megjelenő novellás kötetben publikálhat. 

Egészen különös az az életszakasz, amikor legitim módon az ember bármit gondolhat a világról. A kívülről vadnak és érthetetlennek tűnő kamaszkor hatalmas belső küzdelem, amit a szabadság és az izgalom érzése kísér. Izgalmas feladat megtudnunk, mit is gondolnak a világról 

– mondta a szerző lapunknak a csütörtöki író-olvasó találkozó előtt a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.

Bendl Verát eredendő kíváncsisága hajtja az emberek felé, korosztálytól függetlenül izgatja mások működése, belső mozgatója, személyisége, lelki mélysége. De nem tekint írói munícióként találkozásaira, személyisége diktálja a folytonos megismerés igényét. Talán éppen ezért találja meg a hangot annyiféle korosztállyal. 

A gyerekeknek írt Mihályi Csongor és az időgyurmában egy sajátos látásmódú, különös érdeklődésű, kifejezetten jó fej kisfiú történetét bontja ki. Ott van ugyanakkor a mogorva galamb is. 

Az élet érdekes kihívása megnézni másokat, a saját szemszögünkből furának tűnő gondolkodást és viselkedést. Mert az is működik, csak másként 

– mondta erről. Gyerekíróként hatalmas kihívásnak tartja, hogy a nehezebb témákat miként hozza be történeteibe. Úgy véli, a korosztályi sajátossághoz alkalmazkodva, az általuk is érthető nyelvezettel megírt gyerekirodalom része lehet a veszteség, a válás, a halál, a háború témája. De az arányokra nincs bevált recept. A gyerekek egyszerűen megérzik a szerző hitelességét, őszinteségét. 
 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában