Helyi kultúra

2022.09.17. 17:48

Mentorfeladatokra készültek a szegedi egyetemisták

Felkészítő tábort tartottak szombaton azoknak a szegedi egyetemistáknak, akik részt vesznek a Tanítsunk Magyarországért programban. Tréningeken készültek fel arra, hogy vidéki településeken élő, általános iskolás diákokat mentoráljanak a félév során.

Tímár Kriszta

Csoportos műhelymunkák során készültek fel a hallgatók arra, hogy kistelepüléseken élő gyerekeket mentoráljanak. Fotó: Sándor Judit/MW

Fotó: Sandor Judit

A nehéz helyzetben lévő kistelepüléseken élők számára is biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. A kortárs mentorálási tevékenységekre alapuló Tanítsunk Magyarországért program éppen ezzel a céllal jött létre: támogatást ad a kistelepülésen élő általános iskolások számára tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, illetve hogy képesek legyenek kihozni magukból a maximumot – legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon.

A program Szegeden második éve működik. Szombaton tábort szerveztek az ebben részt vevő 213 egyetemi hallgató számára az SZTE JGYPK Boldogasszony sugárúti épületében, hogy gyakorlati feladatokkal és tréningekkel készüljenek fel mentorálási feladatukra. Ők a következő félévben a régió általános iskoláiban – Kiskundorozsmán, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Kiszomboron, Csanyteleken, Csengelén, Felgyőn, Apátfalván és Székkutason – segítik majd a gyerekeket, egy hét múlva már meg is kezdik a munkát.
 – A tábort megelőzte egy féléves egyetemi kurzus, ahol szociálpedagógiát, pszichológiát és mentorálást tanultak. Aki ötösre vizsgázott, az jelentkezhetett erre a gyakorlati kurzusra – mondta el Újvári Edit, a programot koordináló SZTE Junior Akadémia szakmai felelőse. Hozzátette: a kurzust mind a 12 karon meghirdették, így a mentorok között nem csak tanár szakos hallgatók vannak, hanem például jogászok, gyógyszerészek és védőnők is. Mindannyian heti 6 órát foglalkoznak majd a rájuk bízott 3-4 gyermekkel, akiket amellett, hogy korrepetálnak, élményprogramokra is visznek.

Mészáros Csongor már egy éve benne van a programban, így ő már gyakorlott mentor. A szegedi fogorvostan-hallgató csoporttársaival Apátfalvára jár minden héten a Dózsa György Általános Iskolába. – Annak idején számomra is nehéz volt a pályaválasztás, örültem volna, ha valaki segít ebben. Egyrészt ez motivált, amikor a programra jelentkeztem, másrészt az, hogy jó, ha az ember sokrétű. Az empátiára egyébként fogorvosi munkám során is szükségem lesz, sőt valószínűleg gyerekekkel is fogok foglalkozni, vagyis tudok majd hasznosítani az itteni tapasztalataimból – fogalmazott. Hozzátette: egy év alatt arra jött rá, hogy számára az apátfalvi gyerekek azért számítanak hátrányos helyzetűnek, mert csak a saját falujukat látják. – Ezért visszük őket színházba, iskolai nyílt napokra és még a fogászati klinikára is látogatóba, hogy minél több mindent megtapasztaljanak.

Geiger Zoé most csatlakozott a programhoz, jövő héten találkozik először leendő mentoráltjaival. – Annak idején én rossz körülmények között nőttem fel, jól esett volna, ha valaki támogat. Ezt próbálom megadni most én másoknak – mondta. A magyar-ének szakos tanárnak készülő diáklány azt mondta, hasznos dolgokat tanult a kurzus során, bízik benne, hogy ezeket a gyakorlatban is tudja majd alkalmazni.

A szombati, egész napos csoportos műhelymunkát követően a mentorhallgatók jövő héten meglátogatják az iskolákat, ahol dolgozni fognak, ezt követően kezdik meg a közös munkát azokkal a fiatalokkal, akiket segítenek majd a következő időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában