Szegedi hírek

2022.09.20. 10:32

Milliókért csapnak a húrok közé

Hat városból 12 zenekart válogatott be a zsűri a CityRocks Könnyűzenei Tehetségkutatóra. Az együttesek vasárnap a Törpe tetőn versengenek majd az országos döntőbe jutásért.

Koós Kata

Csaknem harminc zenekar jelentkezett az Öröm A Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat, a Hangfoglaló Program és a Cityrocks által szervezett szegedi, könnyűzenei ki mit tudra. Közülük 12 együttes méretheti meg magát negyedórás koncert keretében vasárnap a Törpe tetőn. A tét nagy, ugyanis a CityRocks Könnyűzenei Tehetségkutató győztese bekerül az országos döntőbe, amelynek fődíja hárommillió forint. A teljes évad győztesének fődíja pedig egymillió forint értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott 2,5 millió forint értékű támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat.

A szegedi versenyen a zenekari összecsapás mellett egyetlen zenész megkapja a 2017-ben alapított Öröm a zene – Újfalusi Gábor Díjat is. Továbbá a CityRocks csapata különdíjai is gazdára találnak majd, azaz a stúdió videoklip készítés a CityRocks stábjával, megjelenés a cityrockers.hu online zenei magazinban, koncertmeghívás a CityRocks következő eseményeire, valamint fellépési lehetőség a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napokon és a Törpe tetőn. 

A zsűri tagjai Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, a Hangfoglaló Program képviseletében Balázs Sziszka és Görögh Dani, továbbá a CityRocks képviseletében Hegyi Pál gitáros lesznek. 

Kecskemétről a pop, blues és funk elemekkel variáló Algo Ritmus zenekar és a hard rock, punk, metál és modernebb zenei stílusjegyeket ötvöző Snippy Gun banda érkezik. A fővárosból három versenyző is bekerült a programba, a pop-rock műfajt képviselő Luscinia, a Mered alter-rock banda és Rimay Ádám, aki a pop-rock stílusjegyeket modern elektronikus zenei elemekkel vegyíti. Szolnokról a szintén vegyes, alter-pop-rock stílusú Free Birds látogat Szegedre, Győrből az alternatív rockot játszó Kétszemközt érkezik, Dunaújvárosból pedig a Hotel Hedoné méreti meg magát. Négy szegedi együttes is versenybe száll vasárnap, az alter-indie rockot játszó Carl banda, a 2016-ban alakult Kétes zenekar, a Sungazers együttes, amelyet a metál-trap, a hisztizősalterrock, a '80-as szintipop és egy löket társadalmi-médiahekk jellemez, valamint a funky és electric blues stílusjegyeit ötvöző Szelid zenekar. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában