A tagok az alkotóművészet legkülönbözőbb területeinek képviselői

2022.09.29. 16:29

Születésnapot ünnepelt a Szegedi Alkotók Köre

25. születésnapját ülte csütörtökön a Szegedi Alkotók Köre. Vidám hangulatú múltidézéssel, díjátadással és saját műveik felolvasásával ünnepelték a jubileumot.

Koós Kata

Déli Tükör díjjal méltatják minden évben a közösség legaktívabb tagjait. Fotó: Sándor Judit/MW

Fotó: Sandor Judit

1997-ben 13 szegedi alkotó alapította meg a Szegedi Alkotók Körét a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett írónő, Sántáné Kurunczi Mária szorgalmazására. 

Az alkotói pályázatokban mindig volt korhatár, 25 vagy éppen 35 év. Ötven éve írok, és az alapításkor már kicsúsztam minden korhatárból, így jött a csapat ötlete

 – mondta el lapunknak az alkotókör elnöke. 

A közösségnek azóta 457 tagja volt, összesen több mint hétezer alkotást tártak már a nagyközönség elé. Jelenleg ötvenen rendszeres résztvevői a kör havi két állandó összejövetelének. Bázisuk a Bibliotéka egyesület épülete, ahol rendszeresen kiállításokkal, előadásokkal, felolvasóestekkel gazdagítják Szeged kulturális életét. 

A tagok az alkotóművészet legkülönbözőbb területeinek amatőr képviselői. Zömmel prózaírók és költők, de van köztük bábhorgoló, ikonfestő, fotós, versmondó, rejtvényfejtőbajnok, énektanár, videós, dekoratőr. Ráadásul az ország minden részéről csatlakoztak már alkotók a lelkes, vidám csapathoz. Többek között budapesti, győri, hódmezővásárhelyi, békéscsabai tagjuk is van. Az évek során igazi, összetartó baráti társasággá kovácsolódtak. 

Csütörtökön ünnepelték az alkotókör fennállásának 25 éves évfordulóját. Az alkalomból egy almanachot szerkesztettek, amely az eddigi tagok munkáinak válogatását tartalmazza. A kötetkiadás szerves része a kör tevékenységének, félévente jelenik meg ugyanis a Déli tükör elnevezésű kiadványuk, amelyben legfrissebb alkotásaikat közlik. Emellett országos versenyeken is rendszeresen megméretik magukat, elmaradhatatlan résztvevői például a kardoskúti Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatnak, ahonnan kivétel nélkül minden esztendőben díjesővel térnek haza. Ahogy egyik tagjuk, Horváthné Marika fogalmazott, Kardoskút gyakorlatilag már Szeged része. 

2004-ben alapították a Déli Tükör díjat, amellyel minden esztendőben a közösség legaktívabb tagjait tüntetik ki. Eddig 34 fő vehette át az elismerést, idén Halász Zsuzsannát, Csiszár Katalint és Misán Erzsébetet méltatták a díjjal, amelyet a tavalyi díjazott, Gmeindl Margit adott át a kitüntetetteknek. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában