Megismerni a szocializmus minden oldalát

2022.10.10. 17:13

A forradalmi fiatalokról tanultak az Emlékpontban

Az 1956-os események és főként a fiatalok szerepére voltak kíváncsiak a szegvári lakásotthon fiataljai, akik hétfőn kora délután az Emlékpontban vettek részt egy tematikus tárlatvezetésen.

Tábori Szilvia

Miklós Péter tartott tematikus tárlatvezetést a fiataloknak. Fotó: Tábori Szilvia

 Mint azt Miklós Péter főigazgató lapunknak elmondta: fontos feladatuk megismertetni az új generációval a szocializmus történetét, annak minden oldalát. A diktatúrát, a tanyarendszer felszámolását, a forradalmi eseményeket, az antikommunista szervezkedéseket éppúgy, mint a sportbüfék, a gmk-k világát. Az Emlékpontba látogató fiatalok 1956. évfordulójára emlékezve ismerkedtek az államszocialista diktatúrával, a forradalomig vezető folyamatokkal, az 1950-es évek jellegzetességeivel, a tárgyak, a szereplők történeteivel. Miklós Péter is hangsúlyozta: fontos, hogy a diákok ne csak a tanterem falai között tanuljanak, hanem azon kívül szerzett impulzusok révén sajátítsák el a történelmi tudást.  

Tíz, a családjából kiemelt fiatal él jelenleg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Szegvári Lakásotthonában. Varga Márta, a szervezet kommunikációs és marketing munkatársa lapunknak elmondta: az 1956-os forradalom évfordulójára tervezett műsorukra készülve tettek egy látogatást az Emlékpontban, hogy megismerkedjenek az adott kor minden részletével, de főként a fiatalok szerepével a szabadságharcokban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában