Kultúra

2022.10.02. 17:30

Indul a Megbocsátás hete Vásárhelyen - Idén is összefognak az ország könyvtárai

A régi könyvtartozások díjának elengedésével indul a Megbocsátás hete a vásárhelyi könyvtárban október 3-án. Selejt köteteiket pedig darabonként kétszáz forintért kínálják hétfőtől szombatig. 

T. Sz.

Fotó: Frank Yvette

Selejtezett könyvek vásárával és a megbocsátás hetével csatlakozik egyebek mellett a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár október 3 és 9. között, hétfőtől egészen vasárnapig az Országos Könyvtári Napokhoz. Hétfőtől szombatig egységesen kétszáz forintért kínálják eladásra az intézmény kiválogatott köteteit a bejárati ajtótól balra található alagsori helyiségben. A régi könyvtartozások díját pedig ezen a héten elengedik azoknak, akik visszajuttatják a korábban kikölcsönzött olvasmányokat. Könyvből legfeljebb 10 darab vihető el egyszerre, négy hétre, lejárat előtt a határidő kétszer hosszabbítható. Az újságok viszont legfeljebb egy hétre kölcsönözhetők. A határidőn túl leadott dokumentumok után késedelmi díjat számítanak fel hat napos türelmi idővel. A harmadik felszólításért már hatszáz forintot kell fizetni. Könnyebbség ugyanakkor, hogy már online felületen is kezelhető a kölcsönzés. 

Az Országos Könyvtári Napok részeként október 4-én, kedden 10 órától ismét Tápai Lászlóné óvodapedagógussal, néptánc oktatóval tartja foglalkozását a Babázó Klub. Ugyanazon a napon, 17 órakor a könyvtár népszerű csillagászati előadás-sorozata folytatódik. Kozmikus katasztrófák és hatásuk a dinoszauruszokra címmel újra Nagy Andrea, a Szegedi Csillagvizsgáló munkatársa tart beszámolót. 

A Facebook rejtelmei elnevezéssel előzetes regisztrációhoz kötött számítógépes tanfolyam lesz nyugdíjasoknak október 5-én, szerdán 10 órától Daru Éva könyvtáros vezetésével. Október 7-én, pénteken 12 óra 40 perctől viszont középiskolásoknak indul adatbázis bemutató. A részvétel szintén előzetes regisztrációhoz kötött. A hét megkoronázása a könyves vasárnap: kézműves foglalkozással, társasjátékkal a gyerekkönyvtárban, ingyenes beiratkozással, a tagság kedvezményes hosszabbításával. De lesz még könyvtári barangolás és selejt kötetek vására már 100 forintos darabáron. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában