Sorozatkritika

2022.10.25. 17:30

The Watcher – sorozatkritika

Kevés nyomasztóbb lehet annál, mint amikor tudomásunk van arról, hogy valaki megfigyel bennünket. Mint valami sötét árnyék, minden lépésünket szemmel tartja, tekintetével a ház bármelyik sarkába követhet. Persze az is meglehet, hogy csak kamuzik. De mi van, ha mégsem?

Lass Péter

A Netflix hétrészes minisorozata, a The Watcher („A Megfigyelő”) megtörtént események alapján készült. 2014-ben egy amerikai család alighogy megvásárolta álmai otthonát a kertvárosi Amerika egyik gyönyörű szegletében, hátborzongató levelet hozott nekik a posta. A levél aláírója egy bizonyos „Megfigyelő” volt, aki arról értesítette a ház új tulajdonosait, hogy mivel régóta szívén viseli a ház sorsát, innentől kezdve a család minden lépését figyelni fogja. 

Valóság és fikció között a legnagyobb különbség alighanem az, hogy míg a sorozatban a család ténylegesen beköltözik az új házba, addig valójában a család egyetlen napot sem lakott az épületben. Az első levelet követte a második, ami a korábbinál személyesebb volt, és több vérfagyasztó részletet is tartalmazott. A család halálos rettegésben élt, a rendőrség pedig mindvégig tehetetlennek bizonyult. A Megfigyelő kilétét mind a mai napig homály fedi. 

A sorozat alkotópárosa, megálmodói Ryan Murphy és Ian Brennan, ám aligha az ő nevük az, amire az ember azonnal felkapja a fejét. A The Watcher rendezői között találjuk Jennifer Lynchet, aki nem más, mint a kultikus rendezőzseni, David Lynch lánya. És bizony, az alma nem esik messze a fájától! Jennifer Lynch két epizód rendezését vállalta magára, és mindkettőről ordít a stílus apai öröksége. Meg hát egyébként is, a The Watcher színtiszta lynchi koncepcióra épül. Ha „csak” megfigyelnek, soha sem ijedünk meg, ugyanakkor örökké rettegünk. 

Az alkotók ügyes szemmel vették észre a témában rejlő lynchi hangulatot, és azt ki is maxolják rendesen. A család beköltözése után rögvest megismerkedhetünk a szomszédokkal, akik közül egyik furcsább, mint a másik. De nem ám olyan aranyosan furcsák ők, hanem rettenetesen nyomasztóan furcsák! A kamerakezelés, a beállítások rá is erősítenek erre a nyomasztó hatásra. Gyakran szokatlan látószögekből látjuk a szomszédok arcát, fokozva a kényelmetlen helyzetet. Magától értetődő, hogy előbb-utóbb mindenki gyanús lesz a család számára, jóllehet a nézőnek már a megismerkedéstől kezdve az összes szomszéd gyanús. A hatás kedvéért az alkotók még a rejtélyes múlt bizonyos eseményeit is felidézik, sőt attól sem rettennek vissza, hogy paranormális, kísérteties színekkel is gazdagítsák a The Watchert.  

Aki nem szereti az olyan sorozatokat, amiknek nincs valódi megoldásuk, az inkább bele se kezdjen a The Watcherbe. Magam is már az elején tisztáztam, hogy sajnos a valóságban sem sikerült kézre keríteni a címszereplőt, és ezen a tényen a sorozat készítői sem változtattak. Szokás mondani, hogy nem a végcél a fontos, hanem az odáig vezető út, és ez a közhely nagyon igaz a The Watcherre. Élmény végignézni, ahogyan a nagyvárosi ficsúr és művészi álmokat dédelgető neje új életüket álmodják meg egy békésnek gondolt, külvárosi villában, és mindezt sem a szomszédok, sem a levelek írója nem nézi jó szemmel. A sorozatban tetten érhető a nagyváros-vidék konfliktusa, a gazdag-szegény témakör, és az ezekkel kapcsolatos sztereotípiák bemutatása. Sőt, egy rövid ideig a rasszizmus témaköre is terítékre kerül, ám ezt még azelőtt lezárja a sorozat, mielőtt egy teljesen új sztorit kellene hozzá kerekíteni. 

A sorozat egyes epizódjai általában 45 – 50 percesek, és mivel hamar kiismerhető a cselekményvezetés (valamennyi epizód újabb és újabb gyanúsítottat állít a fókuszba, akikről az epizód végén egytől egyig kiderül, hogy nem ők a levél írói), a The Watcher leginkább a hangulatával ragadja meg a nézőt, és eléri, hogy úgy érezzük, a család tagjait tényleg minden pillanatban figyeli valami mániás elmebeteg. Egy ponton túl – és itt is Lynch hatása érezhető – már abban sem lehetünk biztosak, hogy pusztán a családfő szellemi leépülését követhetjük nyomon, vagy tényleg létezik a rettegett figyelő. Itt muszáj megemlíteni Bobby Cannavale nevét, aki bár korántsem tartozik Hollywood első számú sztárjai közé, alakítása végig precíz és fókuszált. Feleségét Naomi Watts alakítja, aki viszont némileg visszafogottabb a megszokottnál. A leglátványosabb alakításokat ugyanakkor a szomszédban kell keresnünk, kiemelve mindenekelőtt Mia Farrow és Margo Martindale vérfagyasztó játékát.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában