Csongrád

2022.10.07. 17:27

Új köntösben a honismeret

Az ötödikesek foglalkozásán Murányi László is részt vett, hogy Csongrád történelméről meséljen a gyerekeknek.

Majzik Attila

Sikerült felkelteni a gyerekek érdeklődését Csongrád iránt. Fotó: Hajdu Anikó

Kiléptek a megszokott keretek közül helytörténet órán a Galli János Általános Iskolában. Az ötödikesek foglalkozásán Murányi László is részt vett, hogy Csongrád történelméről meséljen a gyerekeknek. A lokálpatrióta kezdeményezte, hogy minden iskolában legyen legalább egy olyan alkalom, amikor a gyerekek megismerhetik a városuk történetét. A mostani alkalommal, bár a szót a diákok vitték az órán, maga is hozzátett jó pár helytörténeti érdekességet.

Az ötödikesek Csongrád nevezetességeit bemutató tablókkal készültek a különleges órára, amiből lényegében egy virtuális városnéző sétát is össze lehetett állítani. A tablók olyan jól sikerültek, hogy az iskola aulájában ki is állítják azokat.

Fontos, hogy a gyerekek ismerjék a szülővárosukat, hogy tudják a fahíd, a nagytemplom, a városháza történetét vagy hogy miért nevezik éppen Zsinór utcának az egyik utcát. Nagy öröm volt számomra, ahogy a gyerekek készültek erre az órára, hogy ilyen alaposan utánanéztek a dolgoknak. Ki-ki abból készített tablót, ami éppen fontos volt számára. Én a gyerekek által összegyűjtött információkat igyekeztem kiegészíteni érdekes történetekkel 

– számolt be az ötletgazda Murányi László.

A kezdeményező egyeztetett a tankerülettel is, így elvi akadálya nincs annak, hogy más iskolákban is ilyen módon foglalkozzanak a helytörténettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában