Könyvajánló: Valérie Perrin: Másodvirágzás

Violette élete gyakorlatilag soha nem volt boldog. Már a gyermekkora sem indult jól: édesanyja elhagyta és nevelőszülőktől nevelőszülőkig csapódott. Ahogyan az az ilyen fiatalok többségével lenni szokott, ő is beleesett a szerelem csapdájába: elhitte az első jóképű fiatalembernek, aki csapta neki a szelet, hogy végre boldog életet élhet vele és szinte még tini lányként hozzá is ment. Philippe Toussaint azonban nem bizonyult jó választásnak: a playboy hírből sem ismerte sem a felelősség, sem a munka fogalmát. Miután Violette egymaga felújította közös otthonukat, azt is teljesen természetesnek vette, hogy a bakterház körüli minden létező munkát egyedül végezzen. Vagyis a nő feladata volt, hogy minden érkező vonat előtt leeressze a sorompót, a kétszemélyes munkát a nap 24 órájában egymagának kellett ellátnia. Nemhogy szabadság, alvás sem jutott így a nőnek, miközben férje egész nap motorozott és más nőkkel múlatta az időt. 

Az egyetlen pozitívum, amit Violette fel tudott hozni vele kapcsolatban, az az, hogy született tőle egy lánya. Akit azonban kénytelen volt egyedül felnevelni. Philippe Toussaint ráadásul egy nap nem csak hogy kimaradt, de nem is tért haza, így Violette teljesen magára maradt. Élete azonban legalább nyugodt lett, főleg, hogy miután automatizálták a vasúti átjárót, új munkát kapott és egy temető gondnoka lett. És akkor a jelen: itt ismerkedik meg egy nyomozóval, aki anyja végakaratát teljesítve az asszony urnáját jött elhelyezni egy számára ismeretlen férfi nyughelye mellé. A két ember között pedig egyre szorosabb kötelék kezd kialakulni.

A regény meglehetősen furcsa felépítésű, hiszen amellett, hogy ugrál az idősíkok között, több történetet is kibont. Violette életét és annak múltbéli tragédiáit is csak a sztori előrehaladtával ismerhetjük meg, mindeközben azonban egy idő után férjéről is egyre többet tudhatunk meg és a róla, valamint a Violette-tel való kapcsolatáról  alkotott képünk is jelentősen árnyalódik. De ott van még a nyomozó édesanyjának és az ismeretlen férfinak a megható szerelmi története, mely egy teljesen önálló könyv is lehetne akár, illetve Violette kapcsolata a nyomozóval, mely előtt példaként állhat a férfi édesanyjának sztorija és a figyelmeztetés, miszerint nem biztos, hogy megéri egy életen át ellenállni az őszinte érzéseknek. De ahogy Violette életét a múlt mozaikdarabkáinak összeállításából megismerjük, belép a képbe két barát is, akik, mint kiderül, szintén hatással voltak életének alakulására. 

Rengeteg szálat futtat tehát a regény, mindezt pedig olyan mesterien, hogy a múlt és a jelen váltogatásával csak apránként áll össze a szereplők teljes jellemrajza, illetve életútjuk, melytől azzá váltak, akik. A különleges hangulatot természetesen megalapozza a temető, mint a főhős lakóhelye, de az egyes történetek is egytől egyig szívszorítók. Helyet kap bennük a gyász, a fájdalom, de - ahogyan a címe is mutatja - a remény és az újrakezdés is. Minden egyes bemutatott és elmesélt életút felér egy saját kis könyvvel ebben a nagy regényben, mely ennek köszönhetően meglehetősen vaskos termete ellenére is folyamatosan olvastatja magát és nem érzi azt az ember, hogy túlírt vagy unalmas lenne. Ahhoz azonban, hogy ezeket az élettörténeteket valóban megértsük és átéljük, biztos, hogy kell már bizonyos mértékű élettapasztalat.