Szegedi hírek

2022.12.14. 17:30

Imádnak táncolni a Gördülő Csillagok

Érzékenyítenek, felhívják helyzetükre ép embertársaik figyelmét, de elsősorban jól érzik magukat tánc közben a szegedi Gördülő Csillagok tagjai. A lelkes csapattal szerdai táncórájukon találkoztunk.

Arany T. János

A szegedi Gördülő Csillagok két tagja Magyar Réka és Károlyiné Márta Anikó tánctanárukkal, Molnár Tímeával szerdánként várják az érdeklődőket. Fotó: Török János

Hosszas szervezőmunka után a szegedi Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által működtetett Kossuth Lajos sugárúti Új Esély Központban találkoztunk a Gördülő Csillagok két tagjával – összesen hárman vannak – a mórahalmi Magyar Rékával és Károlyiné Márta Anikóval, valamint tánctanárukkal, Molnár Tímeával. Dávid Gabriella nem tudott eljönni.

Réka gyerekkora óta szeret táncolni. Nyolcéves korában egy Bács-Kiskun megyei bálon látott először kerekesszékes táncot.

Fotós: Török János

– Akkor megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék ezzel foglalkozni – mondta. Jó tíz évet kellett várnia a megvalósulásra, 19 éves kora óta táncol. 2017-ben hobbi szinten kezdtek el összejárni. – Azért is szerettem volna egy ilyen tánccsoportot, hogy közelebb hozzuk az emberekhez ezt a helyzetet. Egyre nyitottabbak erre a kérdésre, egyre elfogadóbbak, a fellépéseinken egyre többen vannak – folytatta Réka. Anikó azt mondta, ő is gyerekkora óta imádja a táncot. – Réka rám írt, hogy van egy ilyen lehetőség, azonnal jöttem. Az elején többen voltunk, de sokan lemorzsolódtak – mondta.

A Gördülő Csillagok 2020-ban alakult újra Tímeával. A kerekesszékes táncosok ugyanis hirdetésben kerestek tánctanárt, amelyre a legutolsó pillanatban jelentkezett Timi. Ezen a ponton nem lehetett megkerülni a kérdést, mennyiben jelentett kihívást a feladat Tímea számára. – Azt vallom, a tánc mindenkié. Örültem, hogy szeretnének táncolni. Ebben a feladatban a kihívást látom. A country, amit én oktatok, a lábmunkára épül. Ezt kellett átalakítani. Ezt a csapatot az élteti, hogy találkozunk egymással, jó társaság van együtt ilyenkor – mondta Timi.

Fotós: Török János

Azonnal kiderült, hogy tényleg mindenük a tánc, mert amint felcsendült a latinos Spanish Gypsy Dance, táncra perdült a kis csapat. Mint minden testmozgást, ezt is bemelegítéssel kezdték. Tímea elmondta, hogy fontosak a kiegészítők, mutattak egy legyezős táncot is a fotó kedvéért.

– Túl azon, hogy tanítom őket, sokat tanulok tőlük. Ez egy kölcsönös tanulási folyamat, mert ráébresztenek arra, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdeniük. Nehéz ezzel szembesülni – magyarázta a tánctanár.

Szerdánként várják az új csillagokat

A szegedi Gördülő Csillagok tánccsoport tagjai szerdánként 13 órakor találkoznak a Kossuth Lajos sugárút 29. szám alatti Új Esély Központban. Sok szeretettel várják az új tagokat. Facebook-oldaluk Gördülő Csillagok névre hallgat, ott is várják az érdeklődést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában