Helyi kultúra

2022.12.20. 17:57

Masni-mesék Kiszomboron

A szegedi Karacs Rita, az RTL Klub és a Rádió 88 egykori műsorvezetője vendégeskedett kedden Kiszomboron, a helyi könyvtárban, mint a Masni-mesék című gyermekkötet szerzője az Oláh Veronika Alapítvány meghívására.

Szabó Imre

A kiszombori gyerekek nagyon jól érezték magukat az interaktív előadáson. Fotó: Süliné Rácz Emőke

Mint az interaktív mesematiné alkalmával kiderült, Masni egy kiskutya, aki beleesett a kék festékbe, így egy varázslat áldozata lett: megnőtt két méteresre, elkezdett beszélni, ám a számolásban és a világ dolgaiban nem tudott jól tájékozódni. Ezekben a gyerekek segítettek neki, és ő ezt a tanítást szívesen fogadta, mert érezte a szívből jövő szeretetet. Sem a varázspálca, sem a csengőszó nem tudta visszaváltoztatni, de ezt ő már nem is bánta: megszerette, hogy sok okos és ügyes gyerek között lehet. A változás tehát csodát hozott. Ennek volt tanúja több mint nyolcvan gyerek, nagycsoportos óvodás, valamint első és második osztályosok Kiszomboron. 

Süliné Rácz Emőke kuratóriumi elnök elmondta, hogy a kiszombori alapítvány anyagilag vállalta a meseelőadás és a hozzá tartozó könyv és kétféle foglalkoztató füzet megvásárlását. A könyvet a második osztály végéig dolgozzák fel. A pénzzel a Szegeden működő Együttműködéssel a Gyermekekért Alapítvány munkáját támogatják, akik több mint 7 éve foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésével, fejlesztésével. A szerző egyébként maga is kisgyermekes édesanya. A kemény borítós, 40 oldalas mesekönyvet 8 éves korig ajánlja, és az eladásból származó bevételek is a szegedi alapítványt gyarapítják. 

 

Címkék#Kiszombor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában