Ótott-Kovács Józsefné Margó néni munkáját ismerték el

2023.01.05. 14:00

Díszpolgár lett a város nagymamája

Munkatársunktól

Már a helyét keresi a díszpolgári címmel járó díszplakettnek Mórahalom új kitüntetettje, Ótott-Kovács Józsefné Margó néni. Fotó: Török János

– Ez nem igaz, nem létezik – így reagált a mórahalmi Ótott-Kovács Józsefné, amikor megtudta, idén ő lesz Mórahalom díszpolgára. Mint megírtuk, az elismerést a hagyományos Újévi Hangversenyen adták át hét elején az Aranyszöm Rendezvényházban.

A stabil családi háttér is fontos Mórahalom új díszpolgára, Ótott-Kovács Józsefné Margó néni számára, aki volt, hogy a rántást tette félre, ha valamit intézni kellett. Fotó: Török János
A stabil családi háttér is fontos Mórahalom új díszpolgára, Ótott-Kovács Józsefné Margó néni számára, aki volt, hogy a rántást tette félre, ha valamit intézni kellett. Fotó: Török János

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere adta át a díjat.  Méltatásában elmondta, a „város nagymamája” generációk számára meghatározó személyiség, a gyerekeknek palacsintát süt, ha épp arra van szükség, segíti a Gazdakört, vezeti a nyugdíjas klubot, szoros kapcsolatot ápol az egyházzal, a környező településekkel való baráti kapcsolata is példátlan. A polgármester hozzátette, Margó néni nagyszerű nagymama, dédnagymama, aki minden körülmények között óvja, védi testi és lelki egészségünket. A hivatalos megfogalmazás szerint a város közössége érdekében kifejtett tevékenysége, a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítása, valamint a Mórahalmon felnövekvő generációk oktatása, nevelése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként vehette át a díszpolgári címet.

– Sokat dolgozok a városért. Volt, hogy valamit segíteni kellett, félretettem a rántást és mentem. Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom a díszpolgári címet. Még arra is gondoltam, hogy egy egy ilyen egyszerű ember, mint én, talán meg sem érdemli – mondta Margó néni, akit mindenki ismer a városban. A tavaly negyvenéves Napfény Nyugdíjas Klubot 1998 óta Margó néni fogja össze. Évfordulókból és ünnepekből mostanában kijut neki bőven: nemrégiben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, április 13-án pedig hatvan éve lesznek házasok férjével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában