Szegedi hírek

2023.01.09. 19:30

Újra lehet könyvet kölcsönözni Szegeden

Kinyitott három fiókkönyvtár Szegeden, így hétfő óta ismét lehet könyvet kölcsönözni a városban. Ezekbe bármely szegedi könyvtárba szóló olvasójeggyel lehet most menni. A forgalom már az első órában nagy volt.

Timár Kriszta

Már az első órákban nagy volt a forgalom az újranyitott Északvárosi fiókkönyvtárban. Fotó: Karnok Csaba

Bár az önkormányzati fenntartású intézményekkel együtt december 19-én az összes könyvtár is bezárt Szegeden, három hetes leállást követően hétfő óta ismét van lehetőség könyveket kölcsönözni a városban. A Somogyi-könyvtár három távfűtéses fiókkönyvtára – a Rókusi, az Északvárosi és az Odesszai – ugyanis ismét kinyitott, zárva tartásukkal sem spórolnának jelentős energiát. Úgy láttuk, volt is igény erre: a Gáspár Zoltán utcai intézményt például már a nyitás után azonnal megrohamozták.

– Az első órában 22 látogatónk volt és a telefon is folyamatosan csörgött – mesélte Kiss Kata fiókkönyvtár vezető. Mint elmondta, a kölcsönzések mellett sokan hoztak is vissza náluk lévő és az elmúlt hetekben már kiolvasott könyveket. – Volt, aki a lejárati idő előtt már bejött egy csomaggal, hogy másoknak is ki tudjuk adni ezeket a műveket. Az olvasóink nagyon figyelnek egymásra – mosolygott.

Ilyen volt például Masa Andrea, aki 4 gyerekkönyvet hozott vissza. – A kisfiam részt vesz a Könyvkirály játékban, szeptember óta már a 47-ik könyvet olvassa. Még van azokból, amelyeket karácsony előtt kikölcsönöztünk, amivel azonban végzett, azokat visszahoztam – mondta. Az édesanyától megtudtuk: a fiatalember majdnem minden héten jön a könyvtárba, a rendezvényeken is részt vesz, ezért nagyon örültek, hogy ismét kinyitott.

Trombitás Éva is az első órában érkezett, gyermekeinek vitt utánpótlást. – A bezárás előtt feltankoltunk könyvekből, karácsonyra is kaptak olvasnivalót, de jól jött, hogy most tudjuk frissíteni a készletet. Örülök, hogy van a városban elérhető könyvtár – mondta. Végül 6 ovis és 6 ifjúsági könyvvel távozott. 

A bezárások idején egyébként a három fiókkönyvtárat bárki használhatja, akinek van érvényes olvasójegye valamelyik szegedi könyvtárba. Tegnap már érkezett is olyan vendég, aki pár perces adminisztrációt követően a központi könyvtárba szóló olvasójeggyel tudott az Északvárosi fiókkönyvtárból kölcsönözni. Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi-könyvtár igazgatója elmondta, a három fiókkönyvtár a következő időszakban hétköznapokon 10 és 18, szombaton 10 és 16 óra között várja az olvasni vágyókat.

– Mindegyikben megtalálhatók a legfrissebb napi- és hetilapok, illetve folyamatosan érkeznek az új könyvek is. Decemberben ugyanis a leghosszabb előjegyzéssel rendelkező, illetve legújabb sikerkönyvekből vásároltunk – tájékoztatott. Az igazgató hozzátette, hétfővel elindult az online rendelési felület is, ahol a Dóm téri könyvautomatában átvehető példányokat lehet kérni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában