Forgács Balázs várja a sztorikat, a relikviákat

2023.02.09. 07:00

Pesti mozdonyvezető a makói mozik nyomában

Nem mindennapi hobbija van egy fővárosi mozdonyvezetőnek, Forgács Balázsnak: a mozik iránt rajong, még egy egészen komoly honlapot is szerkeszt róluk. Most éppen a makói filmszínházak történetét szeretné feldolgozni.

Szabó Imre

Forgács Balázs, a makói mozitörténet iránt érdeklődő budapesti mozdonyvezető. Fotó: DM

– Igaz, hogy én már a multiplex-generáció tagja vagyok, de már gyermekkoromban is érdekelt a mozik világa – mondta Forgács Balázs, aki most a makói filmszínházak történetével foglalkozik. Ez már csak azért is érdekes, mert egyébként budapesti, foglalkozását tekintve pedig mozdonyvezető. A napokban több Makóhoz kötődő közösségi oldalon tett közzé felhívást azzal kapcsolatban, hogy szeretne minél többet tudni a Maros-parti város mozitörténetéről – érdeklik a relikviák, dokumentumok, de a személyes történetek is. Mi is így figyeltünk fel rá.

Mint elmondta, a mozi világában azért mélyedt el, mert úgy gondolta, jó, ha van egy másik szenvedélye a vasút mellett. 2007-ben indított egy blogot elsősorban a fővárosi mozikról, a velük kapcsolatos hírekről, amiből mára egy országos kitekintésű, komoly honlap lett mozivilag.com címen. Három éve a filmszínházak történetét is kutatja – egyebek mellett feldolgozta már Szeged és Hódmezővásárhely mozitörténetét, így jutott el Makóhoz. Egyébként amikor a Hagymaházban 9 éve elindult a vetítés, itt volt. 

A makói kutatáshoz régi újságok híreit vette alapul, de kapott segítséget a makói múzeumtól, Forgó Géza várostörténésztől is. És örömmel tapasztalta, hogy a felhívására is sokan reagáltak. Aki relikviákkal, személyes visszaemlékezésekkel szeretné segíteni a filmszínházakért rajongó budapesti vasutas kutatását, a [email protected] címen vagy a 06/ 70/ 626-8755-ös számon érheti el.  

Forgács Balázs szerint, bár ezt már sokan jósolták, a mozi sosem fog eltűnni – csak átalakul. 

– Érdekes, hogy mindig a gazdasági válságok hoztak megújulást – idézte fel. 1910-ben például a hangosfilm, 2008-ban pedig a 3D volt az újdonság. Hogy mi lesz a jövő, azt persze senki sem tudja.

Mozira vár Makó

Makón 2014 májusa óta a Hagymaházban tartottak vetítéseket, ezt azonban a fűtési szezon idejére bezárták. Előtte hosszú ideig utazni kellett a szélesvászon élményéért, mert a Páger mozira 2007-ben lakat került. Ennek épülete most felújítás alatt áll, és úgy tervezik, lesz benne egy kisebb vetítőterem. A makóiak a mozizás utolsó fénykoraként a hetvenes-nyolcvanas éveket emlegetik, amikor kis- és nagymozi is volt a városban, nyaranta pedig a Petőfi park szabadtéri színpadán lehetett filmeket nézni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában