Sorozatkritika: Extrapolációk

Az extrapoláció kifejezés egy, a matematikában használt fogalom. Becslést, következtetést jelent, amit a jelenben meglévő ismereteink alapján tudunk levonni. Egy szabályosan változó tendencia alapján képesek vagyunk ismeretlen eseményeket előrejelezni, tehát bizonyos mértékig kiszámítható, valószínűsíthető valaminek a bekövetkezése. Jelenlegi tudásunk alapján az a nagy büdös igazság, hogy gőzerővel száguldunk az emberiség kipusztulása felé, és ennek a folyamatát mutatja be az Apple TV+ legújabb dobása, az Extrapolációk. Műfajiság szempontjából a sorozat megfelel az antológia kritériumainak, vagyis az epizódok különálló részegységek (vissza-visszatérő karakterekkel), amiket egybetart a téma: az emberiség sorsának alakulása. Mivel a sorozat jelenleg is fut, írásom csak az első négy epizódot veszi górcső alá. 

Ami rögtön eszembe jutott a sorozat koncepciója kapcsán, az egy másik antológiasorozat, a méltán híres-neves Black Mirror. Ha van hiányossága a kultikus brit sorozatnak, az pontosan az, amit most az Extrapolációk elfed, nevezetesen a globális felmelegedés kérdése. Persze a Black Mirror mindenekelőtt a technológiai fejlődés problematikájára helyezi a hangsúlyt, azért egy olyan epizódot már joggal várna (és várt volna eddig is) a néző, ami a klímaváltozásra is reflektál. Ez ugyanis egyre inkább egy olyan jelenség, ami megkerülhetetlen az elképzelt jövőről szóló alkotásokban. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a világ sajnos megérett arra, hogy legyen egy olyan sorozata, mint az Extrapolációk. Kérdés, hogy arra mikor érünk meg, hogy olyan legyen az életünk, mint amilyet a sorozat epizódjai ábrázolnak.  

A sorozatot az a Scott Z. Burns jegyzi, akinek – hol íróként, hol rendezőként – olyan nagy hatású, társadalmilag érzékeny alkotásokat köszönhetünk, mint a Fertőzés, a Mellékhatások, A jelentés, vagy korábbról a sajnos csak kevéssé ismert Plutónium. Az Extrapolációk első epizódja a közeljövőbe kalauzol, 2037-be, amikor egy technológiai óriásvállalat tartja a markában a világot. Vezére, Nicholas Bilton él, mint hal a vízben, miközben az emberiség túlnyomó része az egyre viszontagságosabb anyatermészettel folytat ádáz küzdelmet. A környezetvédelem szószólói süket fülekre találnak, mivel a profitszerzés lehetősége a vezető politikusokat továbbra is arra a belátásra bírja, hogy ne foglalkozzanak érdemben a klímaváltozással. A második epizód egy kicsit távolabbra visz a jövőben. 2046-ban a tudomány képes a legfejlettebb állatokkal kommunikálni, ám az emberiség ezt a hihetetlen felfedezést is arra használja leginkább, hogy felgyorsítsa a kizsákmányolást. A harmadik epizód egy évvel később játszódik, és betekintést enged egy hithű rabbi életébe. Templomát az árvíz fenyegeti, de persze nem csak a templomot, hanem minden mást is, egész Floridát. Nincs menekvés Isten haragja elől, és miközben a végítélet közeleg, a rabbinak egy jobb sorsra érdemes tinédzser lányt kellene meggyőznie arról, hogy az Úr igenis szeret bennünket, és bizony minden rendben lesz. A legutóbbi, negyedik epizód már a 2059-es állapotokat mutatja. Isten irgalma helyett az emberiség egy része ekkorra már olyan félmegoldásokon töri a fejét, ami bár orosz rulett a sorsunkat illetően, de még mindig sokkal jobb, mint ölbe tett kézzel várni a teljes kihalásunkat.  

Itt tart most az Extrapolációk, és ki tudja, hol a vége, vagyis hol lesz végünk. A bolygónk, ez az áldott anyaföld nem tarthat minket életben örökké, ez egyre inkább érződik. Ha időutazást tehetnénk a nem túl távoli jövőbe, feltétlenül vinnünk kéne magunkkal egy jó vastag maszkot, különben nekünk annyi. Persze bőven elképzelhető, hogy maszk ide vagy oda, az emberiségnek mindenféleképpen befellegzett. Ezek után már mondanom sem kell, hogy az Extrapolációk az eddigi legnyomasztóbb sorozat, amit valaha láttam, és azzal sem oldódik a hangulat, hogy a mű nem dokusorozat, hanem fikció, mert ez, kérem, olyan fikció, ami akár igaz is lehetne, pontosabban igaz lesz, ha tényleg nem teszünk semmit a vég elkerülése érdekében. A sorozat legnagyobb erőssége abban rejlik, hogy miközben globális problémákról van szó, az egyes epizódok egy-egy emberi sorsot is kiemelnek, igazán drámaivá, még átélhetőbbé téve az összhatást. Az Extrapolációk ambiciózusságát az is jól mutatja, micsoda színészek adták nevüket a produkcióhoz. Csak néhány név a sok közül: Meryl Streep, Edward Norton, Sienna Miller, David Schwimmer, Diane Lane, Kit Harington, Marion Cotillard, Forest Whitaker és Tobey Maguire. Kíváncsian és egyszersmind aggodalommal várom, mit hoz a jövő a hátralévő négy epizód során. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy legrosszabb rémálmaink válnak majd valóra…