A résztvevők a 600 éves jubileum emlékművét is elkészítik

2023.05.05. 22:00

Alkotótábort szerveznek Csanádpalotán

Nagy fába vágja a fejszéjét a csanádpalotai Páneurópai Kulturális Egyesület: idén nyárra képzőművészeti alkotótábort szervez hazai és határon túli művészek közreműködésével, megünnepelve a város járványveszély miatt elmaradt 600 éves születésnapját. Az alkotótelep résztvevői jubileumi emlékműveket is készítenek.

Szabó Imre

– Megvan a hely a város főterén, ahová a főépítész hozzájárulásával a hatszáz éves emlékmű kerül majd – újságolta a lapunkban már bemutatott csanádpalotai fafaragó, Szügyi László, egyben az ottani Páneurópai Kulturális Egyesület művészeti vezetője. Mint a Délmagyarországnak elmondta, egyesületük idén nyáron képzőművészeti tábort szervez, amelynek fő célja lesz az emlékmű elkészítése. Hozzátette, a helyi római katolikus templom 250. évfordulója előtt tisztelegve ugyancsak elkészítenek egy haranglábat, amelyet az egykori temető helyén létrehozott Kelemen László Emlékparkban szeretnének felállítani.

Az alkotótelepre neves hazai és határon túli magyar képzőművészeket és kézműveseket hívnak meg, ráadásul a munkába bevonják a szegedi központú Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató elsősorban csanádpalotai és szegedi gondozottjait és a helyi iskolásokat, illetve szüleiket is.

– Azt szeretnénk, hogy a gyerekek betekintést nyerjenek az alkotómunkába, és ki is próbálják azt. Az ő közreműködésükkel készül majd el a kopjafákból álló emlékmű – ismertette az elképzeléseket Szügyi. A tábor révén a gyerekek átélhetik az alkotás örömét, jobban tisztelik saját és mások munkáját, és erősödhet kötődésük a településhez is. Az állami gondozottak ezen kívül a közösséghez tartozás élményével gazdagodnak és segítséget kapnak az átélt traumák feldolgozásához.

Az egyesületnek ez lesz az első jelentős megmozdulása. A tábor szervezése, mint a másik művészeti vezetőtől, Nagy Pétertől megtudtuk, jól halad.

– Tisztában vagyunk a palotai önkormányzat nehéz anyagi helyzetével, ezért a várostól nem is kérünk támogatást – hangsúlyozza. Úgy gondolják, cégek, vállalkozók és köztiszteletben álló emberek adományaiból rendezik meg, az emlékműhöz szükséges, másfél milliós értéket képviselő faanyagot például egy magánerdészet már fel is ajánlotta.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában