2023.05.17. 09:19
Keserédes darab a szentesi színházban
Dunai József, a Szentes Városi Amatőr Színkör vezetője tart sajtótájékoztatót Szabó Zoltán polgármesterrel.
Fotó: Fotó: Majzik Attila
Kilép a megszokott keretek közül a Szentes Városi Amatőr Színkör, a társulat tagjai a Dózsa-ház padlástere után a Tóth József Színház és Vigadóban is megmutathatják a tehetségüket. A szentesi amatőr színjátszók június 9-én állítják színpadra Várhegyi Berta Lili című darabját.
– Szeretnénk megköszönni a lehetőséget az önkormányzatnak, a színháznak és a Szentesi Művelődési Központnak, hogy meghívást kaphattunk ebbe a szentélybe. Köszönjük, hogy bemutathatjuk a városnak munkánk eredményét
– hálálkodott Dunai József, a társulat vezetője. Szabó Zoltán polgármester hozzátette, a város és a színház közötti együttműködésüknek köszönhető, hogy a Lili „kiszabadulhatott” a padlástérből, és a Tóth József Színház deszkáira is felléphet majd.

A történet 1911–12 fordulóján, a boldog békeidők utolsó éveiben játszódik, körülbelül fél évet felölelve. A darab vezérfonala egy bűnügy, arra kapcsolódnak a mellékszálak: szerelem és csalódás is színezi a cselekményt. Bár a Lili műfaja dráma, a humor sem maradhat ki az előadásból, számolt be Dunai József. Érdekes adalék, hogy a keserédes történet szerzője is társulati tag, Dunai-Imre Tünde. Ez azonban csak az októberi ősbemutató előtt derült ki.
A darabot eddig nyolcszor játszották a Dózsa-házban, mindannyiszor telt ház előtt, így a szentesi színjátszók bíznak benne, hogy a kőszínház nézőtere is megtelik majd. A darabra május 18-án indul meg a jegyértékesítés, a belépőket online nem, csak a színház pénztáraiban lehet majd megvásárolni.