Szegedi hírek

2023.05.02. 19:53

Muzeális könyveket fogadtak örökbe - Fotó

A Szegedért Alapítvány idei díjazottjai fogadtak örökbe könyvritkaságokat kedden a Somogyi-könyvtárban. Mindannyiuk neve ezentúl érdeklődésüknek megfelelő, muzeális kiadványhoz kötődik.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Pontosan 20 éve indította útjára a Somogyi-könyvtár azt a kezdeményezést, miszerint gazdag muzeális gyűjteményéből értékes és ritka könyveket ajánlanak fel örökbefogadásra. Sikaláné Sánta Ildikó igazgató elmondta, alapos kutatómunka előz meg minden örökbefogadást, hogy személyre szabott könyvet tudjanak mindenkinek javasolni. A Szegedért Alapítvány díjazottjai 2004 óta fogadnak örökbe kiadványokat, kedden az idei elismerésben részesített személyek írták alá az örökbefogadási dokumentumokat. Az ünnepségen Rácz Tibor színművész nem tudott jelen lenni, ő októberben lesz örökbefogadó.

A fődíjas Szeri István két könyvet is kapott. Az egyik Tonelli Sándor, a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara egykori titkára, majd főtitkára a kamara 1890 és 1940 közötti, 50 éves történetét áttekintő kötete volt. Mint mondta, mivel mindketten jogászok és mindketten vezették a testületet, ez a választás nagyon találó volt. Ahogyan a másik könyv is, mellyel hobbijához kapcsolódtak. Szeri István ugyanis diákkorában vitorlázott, majd motoros gépet is vezetett. Otto Lilienthal az 1800-as évek végén született német nyelven írt műve, A madárröpte, mint a repülés művészetének alapja, kedd óta szintén Szeri István örökbe fogadott könyve.

Bartyik Katalin gyermekonkológus professzor egy 1907-es kiadású gyakorlati szakkönyvet fogadott örökbe. Anna Fischer-Dückelmann A nő, mint háziorvos című kötetét, mely 463 illusztrációt és 32 színezett litográfiát is tartalmaz, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő látta el jegyzetekkel. Az ő nevét viselő kollégiumban lakott Szegeden Bartyik doktornő egyetemi évei alatt.

Lengyel Imre közgazdász egy matematika és közgazdaságtan témájú könyvet fogadott örökbe. Navratil Ákos Adam Smith rendszere és annak bölcseleti alapja című munkáját az első közgazdasági műként tartják számon, az örökbefogadott példányon a szerző saját kezű ajánlása is benne van. Matematikából pedig egy 1777-es, latin nyelven írt Makó Pál kötetet választott.

A könyvritkaságokat az örökbefogadók természetesen nem vihették haza, a kiadványok borítójával illusztrált emléklapot azonban igen. Emellett mindenki elhelyezett egy dedikált könyvjelzőt is a könyvekben.

KÉPALÁ: Ismét különleges könyvritkaságoknak lettek örökbefogadói a Somogyi-könyvtárban. Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában