Sorozatkritika – Alaska Daily

A főhősnő, Eileen Fitzgerald egy menő újságíró New Yorkban, aki az úgynevezett cancel culture (kevéssé ismert magyar fordításában: eltörléskultúra) áldozatává válik: egy cikke miatt nőgyűlölettel vádolják. Eileent kirúgják, ám nem sokkal később váratlan vendége érkezik – egyenesen a távoli Alaszkából. Az ottani napilap szerkesztője keresi fel a nőt, és munkát ajánl neki. Eileen habozik, ám végül elfogadja az ajánlatot. Természetesen nem a korlátozott anyagi lehetőségek vagy a zord klíma miatt fogadja el a munkát, hanem szenvedélyes igazságszeretete miatt.

Dióhéjban ezt taglalja a sorozat első epizódja. Ám vár még ránk további tíz epizód, amik már csak és kizárólag Alaszkában játszódnak. Aki szereti az északi tájakat, azt a sorozat azonnal le tudja venni a lábáról. Amerre a szem ellát, hófödte hegycsúcsok magasodnak, a víz kristálytiszta, a levegőt szinte harapni lehet. A reggeli futás közben akár jávorszarvasokkal is összefuthatunk. A látszólag nyugodt alaszkai város azonban szörnyű titkokat rejt. Az elmúlt években rengeteg fiatal őslakos lány eltűnéséről számoltak be, ám az esetek többségében nem sikerült fényt deríteni az eltűnések és/vagy gyilkosságok okaira, okozóira. Eileen is egy ilyen ügy kellős közepébe csöppen, nevezetesen Gloria Nanmac kegyetlen meggyilkolásának körülményeit kell felgöngyölítenie. Munkáját a szerkesztőség segíti, akik társat is rendelnek mellé, a hivatalos szervektől azonban semmiféle támogatást nem kapnak. Persze ennek megvan a maga oka: a fejétől bűzlik a hal. Eileen és társa, Roz számára már a kezdetektől fogva egyértelmű, hogy a helyi rendőrség, illetve a politika finoman szólva sem tesz meg mindent annak érdekében, hogy kézre kerítse az őslakos nők gyilkosait. Gloria esete tehát csak a jéghegy csúcsa. Eileen és Roz, illetve az Alaska Daily teljes szerkesztősége abban érdekelt, hogy lerántsa a leplet a hivatalos szervek kettős mércéjéről. A sorozatban el is hangzik: ha egy szőke amerikai lány tűnne el, dollármilliók mennének el a keresésére, de ha egy őslakos alaszkai lánnyal történik meg a tragédia, az a kutyát sem érdekli. Körvonalazódik tehát a klasszikus képlet: a sorozat hősei az ártatlan elnyomottak oldalára állnak. Megindul Dávid harca Góliát ellen.

Az Alaska Daily legnagyobb értéke a gyorsaságában rejlik. Az embernek nincs az az érzése, hogy a készítők csak húzzák-nyúzzák a történéseket. A sorozat szellemi atyja, az Oscar-díjas Tom McCarthy (Spotlight) szélsebesen halad a kitűzött cél felé, így egy pillanatra sem érezzük úgy, hogy bármikor is leülne a sorozat. Amint hősünk kap egy címet, már repül is oda. Emiatt persze kicsit olyan a sorozat, mint egy izgalmas lektűr, ami szinte kizárólag a cselekményre fókuszál, aminek darabjai roppant gördülékeny módon, kirakósként állnak össze. Az, hogy nem válik unalmassá a sorozat, annak is köszönhető, hogy nem csak a már említett gyilkossági ügyben nyomoznak hőseink, hanem más ügyek is terítékre kerülnek. Pont mint egy, a valóságban is létező szerkesztőség életében. Vannak kisebb és vannak nagyobb volumenű témák is, különösen egy olyan – amerikai mércével mérve – kisvárosban, mint az alaszkai Anchorage. Ennélfogva akadnak olyan epizódok, amikor kissé háttérbe szorul a Gloria-ügy, és ilyenkor valami más kerül előtérbe. A sorozat ugyanakkor ilyen esetekben is sietős tempót diktál, úgyhogy a főszál melletti mellékszálak nem túlságosan alaposak. Ennek ellenére egy epizódot – a hetediket – mindenképpen ki kell emelni, ugyanis az – hiába nem kapcsolódik közvetlenül a Gloria-ügyhöz – a sorozat egyik legizgalmasabb, legfeszültebb része. 45 percben sok mindent elmond a média által agymosott emberekről, illetve a sértődött, önérzetes amerikai néplélekről. Ami a sorozat értéke – a szélvészgyors tempó –, az bizonyos szempontból negatív hatásokkal jár. A kétszeres Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank egy remekül megrajzolt karakterrel rendelkezik, és ehhez mérten Swank parádés is a szerepben. Arra azonban, hogy nagyokat drámázzon, nincs idő, emiatt például a stressz okozta pánikrohamait is meglehetősen súlytalannak érezzük. A drámai erő hiánya (vagy mérsékelt volta) még hatványozottabban mondható el a többi szereplőről. Emiatt az érzelmesnek szánt jelenetek az érzelgősség határát súrolják, amire csak legyintünk, mondván: hollywoodi giccsparádé. Ha a tervezett második évadban a készítők jobban feltárják a karakterek érzelmi világának mélységeit, miközben egy pillanatra sem feledkeznek meg az izgalmas sztoriról, akkor az Alaska Daily az egyik legjobb dolog lehet a tévében.