Hálás szívvel léptek színpadra a gyerekek

2023.05.30. 17:30

Tulipántlikával zárta az évet a vásárhelyi Szőnyi-iskola

Tábori Szilvia

Így látom Petőfit: diákok alkotásaiból rendeztek kiállítást az aulában a Tulipántlika évzáró keretében. Fotó: Tábori Szilvia

Tulipántlika néven tartotta évzáró gálaműsorát a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola a művelődési központban, több estén át.

„Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.” – Az intézmény mindennapjai és évzáró gálaműsora is ennek a szent szövetségnek ékes bizonyítéka, hiteles jele. A diákok ismét hálás szívvel léptek színpadra, hogy intézményük rejtett kincseit, csodálatos tehetségeit, a diákok és tanáraik egész éves munkájának eredményeit színvonalas és szívmelengető produkciókkal mutassák meg.

Az első műsorszámban a hetedik osztályosok Trianonra emlékeztek, Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj címmel. Az irodalmi műsort Vanderstein Noémi és Nagy Gyöngyi pedagógusok rendezték, a technikai megvalósításban közreműködött Vári Csaba. Ezután a tanulók örömmel és harsogó szívvel énekelték a népdalokat, amelyekkel kiemelkedő eredményeket értek el a városi versenyeken. De főszerep jutott a néptáncnak is: először táncolt egyszerre a színpadon a teljes első évfolyam. A másodikosok megmutatták, hogy megtanultak egymásra figyelve együtt dolgozni, játszani és mozogni.

A harmadikosok egy különleges előadással készültek a Nox együttes Tűztánc című dalára. A hetedik osztályosok moldvai táncokat, a végzősök pedig palotást táncoltak a színpadon. Az est további részén is különleges produkciókkal készültek az iskola tanulói.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában