Végigmentek az exatlonpályán, futottak, táncos flashmobbal zárták a programot

2023.09.29. 15:00

A Magyar Diáksport Napját ünnepelték Hódmezővásárhelyen

Közös táncos flashmobbal ért véget a Szent István Általános Iskola sportos délelőttje, amellyel a Magyar Diáksport Napját ünnepelték meg. A diákok egy exatlonpályán is kipróbálhatták az ügyességüket.

Kovács Erika

Az iskola 550 tanulója vett részt a flashmobban a Szent István téren. Fotó: Kovács Erika

Tizennyolc évvel ezelőtt indította útjára a Magyra Diáksport Szövetség a Magyar Diáksport Napját. 

Különleges dolog ez egy sportiskola életében, hiszen bennünket a név is kötelez. Diákjaink jól tudják, milyen előnyei vannak a sportoknak, sportolásnak. Nekünk az is a feladatunk, hogy másokkal is megismertessük a mozgás örömét. Szerettük volna bemutatni, hogy a sportiskolásoknak mit jelent együtt felvonulni az iskolai pólókban, amiket olyan versenyeken is viselnek, ahol rendre kiváló eredményeket érnek el 

– mondta a sportos délelőttöt lezáró flashmob előtt Walterné Böngyik Terézia, a Szent István Általános Iskola igazgatója.

Kiemelte, a sportnak hatalmas közösségépítő ereje van.

Fotó: Kovács Erika

Talán a sport az egyetlen olyan dolog a mai, gondokkal is terhelt világunkban, ahol mindenki egy oldalon tud szurkolni azért, aki a pályán fut. Ezzel a nappal ezt is szeretnénk népszerűsíteni 

– fogalmazott az igazgató.

Az iskola pedagógusai élménynapot szerveztek péntekre, ennek részeként felépítettek egy exatlonpályát, amit minden diák kipróbált. Beszélgettek az egészséges életmódról, a versenyszerű sportolásról, a mozgás öröméről. A kihívás része a diáksport napján az is, hogy annyi métert futnak a tanulók, mint amilyen évet írunk. A Szent István utcai tagintézményből a diákok 2023 métert futottak, majd a Szent István téri társaikkal közösen vonultak az iskola előtti térre. A program táncos flashmobbal zárult.

Fotó: Kovács Erika

Mi, itt az iskolában hisszük, hogy minden testnevelés óra is egy élmény, hiszen ma már a teljesítmény mellett a játékos foglalkozások jelentik a fő kihívást

 – hangsúlyozta az igazgató.

 

Walterné Böngyik Terézia kiemelte, ez a nap a gyerekeken keresztül egyben üzenet is a szülőknek és a felnőtteknek: „A mozgás öröm!” – ez volt a szent istvánosok mottója is a pénteki napra.

 


 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában