Kistelek

2023.09.18. 16:20

Élet költözött a kegyeleti parkba - fotók

Imre Péter Géza

Többféle kereszt, számos kopjafa látható a kisteleki Néprajzi Kegyeleti Témaparkban. Fotó: Imre Péter

2021 nyarának derekán avatták fel a kisteleki Néprajzi Kegyeleti Témaparkot, és már abban, majd az azt követő évben is halottak napján és mindenszentekkor mécsesekkel kivilágítva várta a látogatókat. Így lesz ez az idén is – közölte Vass Rózsa projektmenedzser.

Az Ars Sacra Fesztiválhoz tavaly csatlakoztak először – fővárosi csoport is ellátogatott ebből az alkalomból a járási székhely új, főként szabadtéri múzeumába – és ez idén sem maradhatott el.

Az Euromobilitási hét és a családi nap szombati programjai közül a kincsvadászat bekapcsolta az események sorába a témaparkot, így ezen a napon közel 150-en látogattak el oda. Élet költözött a parkba. Vasárnap már alig tízen keresték fel, és sétáltak a különleges egyedi keresztek és kopjafák között, tekintették meg az épületben berendezett kiállítást és ismerkedtek a Kárpát-medence temetkezési szokásaival, halotti kultuszaival. Akik a múlt hétvégén elmulasztották az ingyenes vizitet, most szombaton és vasárnap még 10-től 19 óráig megtehetik.

Már készülünk a halottak napjára, újra több száz mécses világít majd a kegyeleti témaparkban, és ismét megtartjuk a mindenszenteki lámpás felvonulást, ami a parktól indul és tavaly nagy sikert aratott. Jó hír, hogy újabb adományok révén gyarapodott a gyűjteményünk, kaptunk temetési fehér zászlót, zsebkendőt, kiszögelhető gyászhír hirdetőt. Folyamatosan érkeznek a felajánlások, főleg a helybeli lakosságtól

 – mondta el Vass Rózsa.

Dolgoznak a Néprajzi Kegyeleti Témapark fejlesztésén is, azt tervezik, hogy a területen padokat helyeznek el, hogy a vendégek pár percre megpihenhessenek és megbeszélhessék a látottakat, érzéseiket. Újabb fák ültetése is szóba került.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában