2024.07.22. 13:20
A Munkácsy-kiállítás tízezredik látogatóját köszöntötték
Még csak egy hónapja nyitották meg a Munkácsy-kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban, de hétfőn már a tízezredik látogatót köszöntötte Fogas Ottó igazgató. Egy fiatal egyetemista pár vehette át a közgyűjtemény ajándékcsomagját, akik együtt először voltak múzeumban.

Fotó: Török János
Június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján nyitották meg a nagyközönség előtt a Munkácsy, a festőzseni című kiállítást a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A kezdés igen nehéz volt, emlékeztetett Fogas Ottó múzeum-igazgató, ugyanis a vihar elmosta a nagyszabású programsorozatot.

– Először fordult elő, hogy hatkor megnyitottuk, nyolckor bezártuk a vihar miatt a Múzeumok Éjszakáját – idézte fel az igazgató.
A folytatás azonban jóval sikeresebb lett, ugyanis napra pontosan egy hónappal később, hétfőn már a kiállítás tízezredik látogatót köszöntötte Fogas Ottó. Egy fiatal egyetemista párnak adta át a múzeum ajándékcsomagját, amely A kis cukortolvaj című festmény poszterét is tartalmazta.
– Az, hogy alig egy hónap alatt elértük a tízezer látogatót, azt gondolom, mutatja, hogy milyen népszerű a Munkácsy-kiállítás. Jó látni, hogy a fiatalokat is érdekli, illetve a szegedieket, a vármegyén belülieket és nyilván ebben az időszakban főleg a turistákat – fűzte hozzá az igazgató, aki lapunknak elmondta, hogy a 2012-es Munkácsy-kiállítás több mint kilenc hónapig volt megtekinthető, akkor összesen csaknem ötvenezren voltak kíváncsiak a festményekre.
A szerencsés tízezredik jegyvásárlók, Barlai Ajna és Vörös Balázs Zsolt volt, mindketten a Szegedi Tudományegyetem osztatlan angol szakos hallgatói. Elmondták, ez volt az első közös múzeumi programjuk.
– Nagyon tetszett a kiállítás. Az különösen, hogy a végén a gyerekeknek is kialakítottak egy interaktív részt, sokan rajzoltak. Nagyon meglepődtünk, hogy tízezredik látogatók lettünk. A legjobban az tetszik Mukácsy művészetében, hogy a természetközeliséget mennyire jól tudta ábrázolni egyszerűbb szituációkban, hétköznapi eseményekben is. Például, hogy miként húzták a szénás szekeret vagy épp miként locsolkodtak – mondta el Barlai Ajna.
– Nekem is nagyon tetszett. Békéscsabán már jártam a Munkácsy Mihály Múzeumban, most eljöttem Szegeden is megnézni – fűzte hozzá Vörös Balázs Zsolt.
Szegedi hírek
- Tünetmentes, mégis halálos: így terjedhet el a Xylella Magyarországon
- Hogyan válasszunk napszemüveget? A legfontosabb szempontok, hogy tökéletes legyen a nyaralás
- Milliárdokból épült, azóta teltházzal dübörög, így lett a sportélet szegedi fellegvára a Pick Aréna
- Nem tudtuk levenni a szemünket róluk és amit utána mutattak, az mindenkit lenyűgözött – galériával, videóval
- A legintimebb pillanatban fotózta Trokán Nóra színészkollégáit