2024.09.28. 19:50
Algyő napja: harmonikával és babgulyással ünnepeltek - Videóval, galériával
A rossz időjárás, a szakadó eső némiképp rányomta bélyegét a település legnagyobb ünnepére szombaton. Persze a harmonikások mindent megtettek a közönség jókedvre derítésének érdekében Algyő napján.
Pénteken pompás, már-már nyárias időjárásban operettgálával és véradással kezdődött az Algyő napja rendezvénysorozat, majd szombaton egy kevésbé derűs napon folytatódott. Már szemerkélt az eső, beborult és fújt a hűvös szél, amikor a közönség gyülekezni kezdett a hatalmas rendezvénysátor alatt. 15 órától a Dél-Alföldi Harmonikabarátok Egyesületének Harmonika zenekara szórakoztatta az érdeklődőket miközben a helyi Levendula hotelben nagy erőkkel készült az ezer adagos babgulyás. A településen ez is régi hagyomány, hogy Algyő napján az önkormányzat megvendégeli a közönséget. A harmonikások egyesülete 14 éve alkot közösséget, a zenekar pedig ötödik éve muzsikál együtt. Egyre több darab szerepel a repertoárjukban, népszerűségük is egyre növekszik és töretlen. Erre a napra igen széles repertoárt állítottak össze: volt induló, filmsláger, ragtime, tangó, tüzes nápolyi tarantella és magyar tánc.
A műsor második részében a Ráckevéről érkezett, Magyarországi Harmonikások Kulturális Egyesületének Harmonika zenekara lépett fel. Az egyesület elsősorban a minőségi zenekultúra és az élőzene továbbélését kívánja segíteni, szinte minden hétvégén és ünnepnapon játszanak.
Az Algyő napi ünnepségsorozat október elsején, kedden délután folytatódik az ünnepi díszüléssel, az új képviselő-testület eskütételével és a kitüntetések átadásával.
Mit is ünnepelnek?
1973-ban községegyesítés címén Algyőt Szegedhez csatolták. Ez a kényszerű függőség az élet minden területére rányomta bélyegét. A település az 1970-1990 közötti időszakban csaknem elvesztette önálló arculatát. Az 1996. október 27-én lezajlott hivatalos népszavazás eredménye, a községegyesítés közös akaraton nyugvó megszüntetésében nyilvánult meg.
Algyő napja: harmonikával és babgulyással ünnepeltek
Fotók: Török JánosSzegedi hírek
- Várandósan halt meg a szegedi klinikán a háromgyermekes édesanya
- Emlékkiállítás nyílt Zoltánfy István festményeiből - galériával
- Közösen dolgoznak a régió zöldítésén
- Többfele lehet torlódásra számítani az utakon
- Kvízkönyvet írt a Géniusz-győztes szegedi orvos - videóval