Szegedi hírek

2024.09.20. 14:34

Megnyílt Molnár János kiállítása Szegeden (Galéria)

A szegedi Dóm Látogatóközpontban nyitották meg csütörtökön délután Molnár János festő- és grafikusművész ISTEN – HAZA – CSALÁD című életmű kiállítását.

Suki Zoltán

A szegedi Dóm Látogatóközpontban nyitották meg csütörtökön délután Molnár János festő- és grafikusművész ISTEN – HAZA – CSALÁD című életmű-kiállítását.

Molnár János, ISTEN – HAZA – CSALÁD, kiállítás

A megnyitón Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök elmondta, hogy nagy öröm, hogy a kiállítást itt rendezhetik meg.

– Személyes érintettségem is van, hiszen a művész úr is jász gyökerekkel rendelkezik, és az én szüleim is jászok voltak. Most pedig egy olyan művésznek adhatunk teret, aki zseniálisan ötvözi, és jeleníti meg a magyar népi jelképrendszert, és a középkori vallásos festészetet. Megtisztelő, hogy helyet adhatunk a kiállításnak, és bízom benne, hogy aki megnézi ezeket a képeket, jobb emberként távozik – fogalmazott Kiss-Rigó László.

Molnár János pedig arról beszélt, hogy a művészetben a legfontosabb, hogy az ember úgy fessen, hogy a kép igaz és szép, valamint jó legyen. 

Molnár János festő- és grafikusművész 1954-ben született Budapesten. Középiskolai mesterei Molnár József és Váci András voltak, a főiskolán Lóránt János tanítványa volt. Diplomáját 1984-ben szerezte. Nem ragaszkodik mereven sem tematikához, sem technikához, sem stílushoz. Eklektikusnak vallja magát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában