Sport játékosan

2024.09.18. 18:00

Sakk-kertje lett egy délutánra Sándorfalvának

Sakk-kertté alakult egy délutánra a sándorfalvi templomkert. Több mint 200 gyerek teljesítette a 6 állomásos feladatsort, ahol logikára, sportosságra és ügyességre is szükség volt.

Timár Kriszta

A Budapesten zajló X. Világsakkfesztivál kísérőrendezvényeként Sakk-kertté alakult szerdán a sándorfalvi templomkert és a kastélykert. A szervező Pallavicini Sándor Általános Iskola arra buzdította a helyi, illetve a szegedi tankerületi iskolásokat, illetve óvodásokat, hogy sétáljanak egy jót a friss levegőn, közben pedig álljanak meg egy-egy játékra. Összesen hat állomást alakítottak ki a területen, ahol különféle feladatokat oldhattak meg a gyerekek. Volt olyan, ahol a matematikatudásra volt szükség, máshol a szerencsére és akadtak mozgásos feladatok is.

sakk, sándorfalva, sakkpalota, állomás, feladat
A játékos feladatok egy része kötődött a sakkhoz, de nem kellett hozzá tudni sakkozni. Fotó: Török János

Az iskolánkban 5 osztály tanul a Sakkpalota módszertan szerint. Ez egy komplex képességfejlesztés, amelyet minden tantárgyba beépítettünk. Célja, hogy gondolkodni tanítsa a gyerekeket 

– magyarázta Gémes Erzsébet, a program egyik szervezője. 

Mint mesélte, a Sakkpalotások minden évben ellátogatnak a fővárosi fesztiválra, kedden is ott járt 120 sándorfalvi fiatal.

Már a korábbi években is láttunk ott ilyen több állomásos feladatsort, régóta gondolkoztunk is azon, hogyan tudnánk ezt itt helyben is megvalósítani, hogy azok is átélhessék a játék örömét, akik még nem jöttek velünk erre a rendezvényre. Most ezen vehetnek részt a délután folyamán 

– mutatott körbe a területen.

A templomkertet lépten-nyomon papír sakkfigurákkal díszítették: ezeket a gyerekek készítették technikaórán. Az osztályok pedig csapatokban vonultak egyik állomáshelyről a másikra a területen. Mindenki kapott egy útlevelet, amelybe pecséteket gyűjthetett: egy-egy feladat teljesítése után így igazolták, hogy az sikeres volt. A túrát nagyjából fél óra alatt be lehetett járni, a végén pedig egy hatalmas aszfaltrajz is készült, mindenki lerajzolhatta a kedvenc sakkfiguráját.

sakk, sándorfalva, sakkpalota, állomás, feladat
Fotó: Török János

Azért tetszik ez a program, mert mindenki itt van és jók a játékok 

– mondta a 3. osztályos Dotti. Ő egyébként a szerencsekereket élvezte legjobban, amit egy matematikai feladvánnyal kombináltak.

A rendezvény három órán keresztül zajlott, így a később végzők is be tudtak kapcsolódni a délutáni eseménybe, amelyhez még az időjárás is tökéletesnek bizonyult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában