Amíg létezik szeretet, lesz karácsony is

A Derült égből karácsonyt az egykor szebb napokat látott Peter Chelsom rendezte (Szerelem a végzeten, Hölgyválasz, Az óriás), a főbb szerepekben pedig az egykor ugyancsak sokkal szebb napokat látott Danny DeVito és Andie MacDowell láthatók. Igazából nem lehet haragudni egy olyan családi filmre, amely a család fontosságáról, szeretetről, gondoskodásról szól, és amelyben az egyik főhős egy bájos kislány, meg amelyben fontos szerepet játszik még egy elképesztően cuki kölyökkutya is. Csak az a baj, hogy hiába minden szívmelengetés, ha fájóan felejthető az egész.

A film sztorija megállja a helyét

A sztorival egyébként nem lenne baj. Adott egy háromfős család, akik meglátogatják a nagypapát annak olaszországi hoteljében, hogy vele együtt ünnepeljék meg a karácsonyt. Igen, a karácsonyt – nyáron. Ennek az az oka, hogy ilyen összeállításban, együtt már sosem fognak ünnepelni, ugyanis anya és apa válásra készülnek. Erről azonban még nem tájékoztatták tizenegy éves kislányukat. A lány persze rájön erre, mielőtt a szülők még bármit is mondanának, és ezért a fejébe veszi, hogy ha már nem lesz többé együtt a család karácsonykor, most kell ünnepelni nyáron. Rövidesen megérkeznek a szállásra az apai nagyszülők is. Ez a történetben egyúttal egy új cselekményszálat is bevezet, új humorforrást, illetve új tétet, amiért lehet szurkolni.

A Derült égből karácsony a megható-vicces-romantikus hármasa között igyekszik ellavírozni magát, de ezek közül egyik sem teljesül igazán. Meghatónak talán Danny DeVito és az unokája közös jeleneteit lehet nevezni, illetve azt, ahogyan ők ketten egymásra néznek. A hatás kedvéért a készítők még a kiskutyát is bevetik, hátha egy-két fiatalabb néző képes izgulni a kis golden retrieverért. A happy end persze garantált szinte valamennyi cselekményszálon (itt viszont hangsúlyozni kell, hogy „csak szinte”, hiszen az alkotók szerencsére a realitás talaján járva, tanító-oktató célzattal azért nem mindenhol tündérmesét hazudnak nekünk).

Aranyoska poénokkal operál a Derült égből karácsony

Ami a film humorát illeti: sajnos csupán egy-két mosolyra futotta a részemről, pedig nem vagyok egy savanyú pofa. Leginkább aranyoska poénokkal találkozhatunk, és most vegyük ennek a pozitív oldalát, tehát mondjuk azt, hogy végre itt egy vígjáték, ami nem az altesti humorral akarja a nézőket megnevettetni. Helyenként megható, időnként megmosolyogtató, nyomokban pedig romantikus film a Derült égből karácsony, amelyben még a színészek is – a már említetteken kívül DeVito lánya, Lucy DeVito, Wilmer Valderrama és Valeria Cavalli – nagyjából a tévéfilmek színvonalán mozgó, középszerű alakítást nyújtanak. Egyedül talán a kislányt alakító Antonella Rose-t lehet kiemelni, ő ugyanis a legcukibb mindenki közül, és – fiatal korából adódóan – neki még elnézhető, hogy karrierépítés céljából igent mondott e filmszerepre. Rajta kívül ami még említést érdemel, az az olaszországi táj, amivel persze sosem lehet mellélőni (lásd Napsütötte Toszkána).

Peter Chelsom filmjénél nem egy olyan jobb mozit tudnék most kapásból (például a két hazai film, a Futni mentem vagy a Hogyan tudnék élni nélküled?), amely – bár nem karácsonyi témát dolgoz fel – messze jobb, tartalmasabb szórakozást kínál. A címben lévő magvas gondolatot pedig – amit természetesen a kicsi lány oszt meg a többiekkel – anélkül is tudnunk kell, hogy végignéznénk a Derült égből karácsonyt.

3/10