Harriet Constable: A hegedűvirtuóz

Szeretem az olyan regényeket, melyek valós történeten alapulnak, hiszen ahogy mondani szokták, sokszor az élet a legjobb forgatókönyvíró. A hegedűvirtuóz című regény is egy létező személyről szól – egy olyan nőről, akiről meglehetősen kevesen hallottak ezidáig. Ha pedig elolvassuk a regényt, egyből az jut eszünkbe: vajon miért?

A hegedűvirtuóz története

Anna Maria della Pietá az 1600-as évek legvégén született, de mivel árva volt, ennek pontos dátuma nem ismert. Ő is egyike volt azoknak a gyermekeknek, akiket szülőanyjuk a velencei Ospedale della Pietàban hagytak, egy falrésbe dugva őket. A pompa és csillogás városának kevéssé ismert részén ugyanis ebben az időszakban a nyomor volt az úr, az éhes szájaktól pedig sokan megszabadultak. Kevéssé humánus módon a csatornák vizébe ölték a csecsemőket, ennél jobb megoldás volt, hogy ha lánygyermek volt és még befért, otthagyták a kőfal lyukában. Itt ugyanis aztán a társadalom számára hasznos lányokat kinevelték és férjhez adták. 

Az árvaház természetesen minden volt, csak jó hely nem: ezt hamar megismerhetjük a regényből. A gyerekeket itt keményen dolgoztatták és szeretet helyett csak szigort és fenyítést kaptak. Az egyetlen menekülési út az elől, hogy valami idős ember feleségeként végezzék, a művészet volt. Az intézménynek ugyanis híres zenei együttese is volt, mely előkelő úri közönség előtt rendszeresen fellépett. Aki ide bekerült, mentesült a munkavégzés alól, és sokkal jobb körülmények között nevelkedhetett. Anna Maria már nyolcévesen elhatározta, hogy Velence legnagyobb hegedűművésze és zeneszerzője lesz. Regényben bemutatott élettörténete tökéletesen példázza, hogy tehetséggel és rengeteg elszántsággal akkor is megvalósíthatjuk álmainkat, ha arra körülményeink miatt szinte semmi esélyünk nem lenne. És persze azt is, hogy ennek mi az ára. 

Anna Maria az első pillanattól kezdve nagyon keményen dolgozott a sikerért. Sokkal többet gyakorolt, mint társai és mindent beáldozott céljaiért. Lemondott például barátnői társaságáról, hiszen ahelyett, hogy velük lógott volna, inkább hegedült. Ez hatalmas áldozat egy olyan világban, ahol a gyerekek csak egymásra számíthatnak. Sőt: ha kellett, cserben is hagyta egyiküket: bár tudta, hogy ezzel örökre elveszíti, de döntenie kellett, hogy egész jövőjét, vagy egy emberi kapcsolatot áldoz fel – és utóbbit választotta.

Az elszánt kislányt hamar felfedezte magának az árvaház zenetanára, aki különórákkal segítette Anna Mariát. Sőt: saját hegedűt is vásárolt neki a legnevesebb itáliai hangszerkészítőnél, hogy még szebben szóljon a kezében az eszköz. Bár a regényben egyszer sincs név szerint megemlítve, Antonio Vivaldi a szegény, rongyos zenetanár, aki tanított a Pietában, és aki felfedezte Anna Mariát. És bár a regény elején egyértelműen pozitív karakterként jelenik meg, róla azért olyan dolgok derülnek ki a regényben, mely alapjaiban változtathatja meg a világhírűvé vált zeneszerzőről alkotott képünket. Anna Maria ugyanis végül legfiatalabb tagként kerül be a zenekarba, tehetsége pedig olyan gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy Velence szerte ismert és elismert zenész válik belőle. Róla szólnak az újságcikkek, rá kíváncsi a városi elit és sok patrónus is feltűnik, akik a szegénységben élő árvából gazdag művészt csinálna. Ez viszont árnyékot vet a mesterre, aki saját szerzeményeivel szeretne feltűnni a velencei művészetkedvelők körében. Azokkal a szerzeményekkel, melyeket nem is teljes mértékben ő ír. 

Talán a regény egyik legnagyobb meglepetése, amikor kiderül, mi is a története Vivaldi legismertebb darabjának. De tanulságos az is, ahogyan a mester lereagálja azt a folyamatot, ahogy tanítványa túlnövi őt. Képet kaphatunk így a művészvilág intrikáiból is, a történet elsősorban mégis egy méltatlanul elfeledett művész életén keresztül bemutatott tanmese arról, hogy az igazi tehetség akkor is utat tör magának, ha leküzdhetetlen akadályokat támasztanak elé. Csak elszántság, hit és akarat kell hozzá. És persze az, hogy mindent alárendeljünk a cél érdekében, és soha nem hagyjuk, hogy eltapossanak.