Szavazás

2025.01.16. 13:30

Szentesi írónőért izgulhatunk az év könyve szavazáson!

A szentesi írónő, B. E. Belle idén is esélyes, hogy közönségdíjas legyen. Az Év Könyve versenyen két regénye is a TOP10-ben szerepel.

Véghajrájához érkezett az év könyve szavazás. Az irodalmi közönségdíjat immár harmadik éve adják át az előző évben megjelent legsikeresebb könyvek szerzőinek. Magyar szerzők művei és a megadott időszakban magyar fordításban megjelent külföldi könyvek egyaránt részt vehetnek a versenyben. Arról, hogy ki kapja az elismerést, az olvasók döntenek, hiszen a jelöléseket is ők teszik meg a szerzőkkel és kiadókkal együtt, a végeredmény pedig az ő szavazataikon múlik.,

Két kategóriában esélyes az év könyve díjra a szentesi írónő, B. E. Belle. Fotó: DM

A jelöléseket októberben fogadták, a selejtező és az elődöntő után pedig a verseny immár a döntőnél tart. Összesen 16 kategóriában versenyeztek a könyvek, mostanra mindegyikben már csak a top 10-re lehet szavazni. A legjobbak között egy szentesi írónő is szerepel, ráadásul két műve is versenyez az év könyve címért. B. E. Belle – aki tavaly megnyerte ezt a díjat életrajz kategóriában – most a legjobb borító és a legjobb krimi és thriller kategóriákban is esélyes.

– Idén három könyvem jelent meg, és mindhárom kapott jelölést a versenyre. Ez furcsa volt, mert a selejtezőben egymás ellen versenyeztek. Mivel ez megosztotta az olvasóbázisomat, féltem, hogy kilökik egymást. Szerencsére az olvasóim is látták ezt a veszélyt, és egy zárt csoportban megszavazták, melyikre voksoljanak szervezetten – mesélte lapunknak az Árulók című kaland-realityben is feltűnt írónő.
Végül a Szinglik című regénye nem jutott a döntőbe, a Bestiák viszont a krimi és thriller kategóriában, a Balerinák pedig a legszebb borító kategóriában került be a top 10-be. Most már nem egymás ellen versenyeznek, mindkettőre lehet voksolni. A krimik között olyan híres írók művei is szerepelnek a legjobbak között, mint Agatha Christie és Stephen King.

– Egyes szerzők szerint az olvasók szavazatai alapján kiosztott díjak nem szakmai elismerések. Én azonban úgy gondolom, nincs nagyobb büszkeség, mint az olvasók szeretete – fogalmazott B. E. Belle, aki természetesen nagyon szeretné, ha a tavalyi év után idén is megnyerné a közönségdíj egyik kategóriáját. A Bestiák az első műve, amelyet az erotikus-romantikus regények után teljesen új műfajban írt, ezért különleges számára. A Balerinák pedig azért fontos, mert maga is 30 évig táncolt, így ez a világ teljesen otthonos neki.

A könyvekre január 20-ig lehet szavazni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában