2025.02.15. 18:21
A hagymavárosban riogattak a mohácsi busók, kiderült az is, miért mentek az idén kevesebb helyre – galériával, videóval
Makón idén is busójárással igyekeztek elűzni a telet: a rendőri felvezetéssel, az élen muzsikusokkal haladó menet lovasok és lovas kocsik kíséretében körbejárta a főteret, majd a József Attila Múzeumban kötött ki. A hagyományőrző program főszereplői idén is igazi mohácsi busók voltak.
– Tíz-tizenöt éve szokás, hogy eljönnek Makóra és a környező falvakba – mondta Szikszai Zsuzsanna, a makói télűzést szervező József Attila Múzeum igazgatója a mohácsi busók szerepéről a programban. Ezzel, mint hozzátette, annak idején új hagyomány született a Maros-parti városban, amit már várnak ilyenkor az emberek.

Mohácsi busók a tömegben
A népes, több száz főből álló menet most is a Hunyadi utcáról indult, és körbejára a főteret, majd a múzeumban kötött ki. Ott finom csörögével, forralt borral és teával, népi játékokkal és hagyományőrző programokkal várták a szép számú érdeklődőt. A menet élén ezúttal is a tűzre szánt kiszebábot vitték, majd muzsikusok és néptáncosok, illetve a tömeghez csatlakozó civilek vonultak. A sort lovasok és feldíszített szekerek zárták. Köztük az, amelyik a tél koporsóját vitte, és amelyet egy igazi Benedek – a volt állomásfőnök, Szlama – követett, zsákkal a kezében. Azt kiabálta: Itt van Benedek, hozza a meleget! A legnagyobb attrakciót persze most is az igazi mohácsi busók jelentették.
Busójárással űzték a telet Makón
Fotók: Szabó ImreNyolcan jöttek Mohácsról
Közülük ezúttal nyolcan jöttek el a rájuk jellemző megjelenéssel. Forgatták a kereplőt, rázták a kereplőt, hogy elijesszék a hideg időt. A mohácsi busóknak egyébként mintegy tucatnyi, az ottani sokác hagyományokat hűen őrző csapata van. Közös jellemzőjük, hogy páratlan értékű ruháikat, felszerelésüket, maszkjukat maguk, vagy helybeli mesterek készítik. Persze az is, hogy ezekbe a társaságokba nem könnyű bekerülni.
– Bár utánpótlás lenne, ránk is jellemző a kiöregedés. Ezért is fordult elő idén, hogy a szokásosnál kevesebb településre jutottunk el – kaptunk magyarázatot a Makóra látogató busócsapat vezetőjétől, Baráth Gábortól.