Szegedi hírek

2025.02.04. 09:20

Bezárnak három múzeumot Szegeden

Három nagy kiállítóhely is bezárt ideiglenesen Szegeden. A Móra Ferenc Múzeum termeiben az új, nagyszabású kiállítást rendezik be, amelynek eredményeképpen beköszönthet a jégkorszak a közgyűjteményben. A Vármúzeum a hónap végétől, a Fekete Ház március elejétől lesz látogatható.

Véget ért a Munkácsy-kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban, amely rekordszámú érdeklődőt vonzott. Januárban az ötvenezredik látogatót köszöntötte Fogas Ottó igazgató. A közgyűjtemény honlapján közölték, hogy az új kiállítás rendezésével járó technikai munkálatok miatt február 21-éig zárva tart a Móra-múzeum. Azzal együtt másik két kiállítóhely is ideiglenesen zárva lesz: a Vármúzeum kapuit február 22-én, a Fekete Ház kapuit pedig március 7-én tárják majd ki újra a látogatók előtt. 

Móra Ferenc Múzeum
A jégkorszak lehet a Móra Ferenc Múzeum legújabb, nagyszabású tárlatának témája. Fotó: Karnok Csaba

Izgő-mozgó lehet a Móra Ferenc Múzeum új kiállítása

Már sejthető, hogy mi lesz a legújabb, nagyszabású tárlat tematikája. Amint azt megírtuk, a Móra Ferenc Múzeum még tavaly november végén kérelmezte sikerrel a szegedi önkormányzat Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságától, hogy csaknem 15 millió forint értékben vásárolhassanak jégkorszaki állatmodelleket, mozgatható és hangot is adó másolatokat egy kínai vállalkozástól.

Három és fél méteres gyapjas mamut érkezhet Szegedre

Az előterjesztésben szerepelt egy szőrrel borított, csaknem négy méter hosszú és majdnem három és fél méter magas gyapjas mamut modellje, amelynek szája, feje, szeme, orra és farka is mozog, sőt még lélegzést imitáló gyomormozgása is van, és hangot is ad. Azzal együtt egy szintén mozgó gyapjas mamut bébi, egy gyapjas barlangi medve és egy gyapjas barlangi oroszlán másolatának beszerzését is kérvényezték. 

Barlangi medve és kardfogú tigris csontvázat is kiállíthatnak

Az előterjesztésben megjelölt, mozdulatlan modellek között egy három méter magas barlangi medve csontváz, továbbá barlangi oroszlán, gyapjas orrszarvú, óriáslajhár és kardfogú tigris csontváza is bekerült a listába.

Az előterjesztésben leírták, hogy az új, nagyszabású, Jégkorszak című kiállítást több hazai múzeum együttműködésével valósítanák meg. A kiállításban az egykoron élő állatokat minél több teljes vagy részleges csontváz, mumifikálódott maradvány másolatokkal szeretnék még szemléletesebbé tenni. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában