2025.04.24. 19:36
A bárányok már a rétre vágynának, de egyelőre csak hallgatnak – galériával
A járványhelyzet miatt az aggodalommal vegyes reménykedés jegyében gyűltek össze a Makó környéki gazdák a bogárzói templomnál csütörtökön.
– Bár ezt a területet közvetlenül nem érinti az állatállományt sújtó járvány, a szigorú korlátozások a mi életünkre is rányomják bélyegüket - mondta Mészáros Sándorné családi gazdálkodó tegnap Bogárzón, ahol a hagyományos Szent György napi kihajtás-ünnep és búzaszentelés apropóján gyűltek össze a környék termelői. Mint megtudtuk, a vírusveszély miatt kénytelenek zárt helyen tartani a jószágokat, miközben a bárányok, szarvasmarhák szeretnének végre friss füvet legelni. Gazdáik e helyett frissen kaszált fűvel etetik őket – ugyanakkor az állatoknak mozgásra is szükségük volna.

Búzaszentelés a szabad ég alatt
A rendkívüli helyzet miatt így az aggodalommal vegyes reménykedés jegyében gyűltek össze a Makó környéki gazdák a Páduai Szent Antal templomnál csütörtökön. Kézműves vásárt ugyan most is tartottak, kisállat-simogató viszont nem volt és egyetlen jószágot sem hoztak el a környező tanyákról. A kihajtás-ünnep és búzaszentelés ezúttal görögkatolikus liturgia szerint, Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével zajlott előbb a templomban, aztán a szabad ég alatt.
Szent György napi búzaszentelés
Fotók: Szabó ImreŐsi hagyományt szakít meg a járvány
Bogárzó a Makót körbeölelő egykor népes külterület, tanyavilág egyik központja – az itteni apró, 118 éves templom annak idején a helyiek összefogásával épült meg. Nem véletlen tehát, hogy a mostanihoz hasonló ünnepek alkalmával itt gyűlnek össze a környék mostanra megfogyatkozott lakói.
– A kihajtás Szent György napi hagyománya nagyon ősi. Olyan, mint egy születésnap – avatott be az ünnep jelentőségébe Dani János hatodik generációs juhász, aki mintegy 150 anyajuhot tart. Fejős juhásznak vallja magát, messze földön híres juhsajtjairól, tejtermékeiről. Mint mondta, ilyenkor egészen Szent András napjáig szokás a rétre kihajtani az állatokat.